gasztronómia

Borsétánnyal nyitják a nyarat Dunakeszin!

Grand Tokaj, Lajvér Borház, Feind Pincészet, Bükki Borok, Holdvölgy Birtok és az egyetlen helyi termelő, a Guttmann Borház nedűivel várják a látogatókat a város legújabb rendezvényére, az I. Dunakeszi Borsétányra június 9-11. között. Délelőttönként gyermekprogramok, délutántól éjszakáig jazzkoncertek és színpadi műsorok színesítik a három napot a dunakeszi szabadstrandon.

A Dunakeszi Programiroda régi vágyamat váltja valóra azáltal, hogy megrendezik az I. Dunakeszi Borsétányt, melyen az eddigieknél sokkal szélesebb körben mutatkozhatok be a nagyközönségnek a saját boraimmal, mint a város egyetlen borkészítője – mondta érdeklődésünkre Guttmann Vilmos kertészmérnök.

A dunakeszi Guttmann Borház tulajdonosa szőlőtermesztéssel, borkészítéssel és saját borai értékesítésével is foglalkozik, akinek alapelve, hogy csak saját termesztésű szőlőből készít bort. A szakember több évtizede foglalkozik borászattal, akinek Dunakeszi határában is van szőlője, ő az egyetlen a városban, aki nemcsak a borok értékesítésével, hanem azoknak az előállításával is foglalkozik. Így igazán érthető, hogy minden alkalmat megragad, hogy a szőlőművelés, a borkészítés szakmai igényességeiről szerzett több évtizedes tudását és tapasztalatait megossza a fogyasztóval.

Guttmann Vilmos elmondta, hogy a térségben működő szőlőtermelők és borászok – így ő is – az Ecsédi Hegyközség szakmai közösségéhez tartoznak, akik között jó néhány kiváló borász van. – Örömmel vettem volna, ha a mogyoródi, a váci vagy a nagymarosi borászok is bemutatkozhattak volna az I. Dunakeszi Borsétányon, akik hozzám hasonlóan nagyon finom, zamatos borokat készítenek. De talán majd jövőre szűkebb pátriánk borászainak készítményeit is megkóstolhatják a vendégek a dunakeszi bormustrán – fejtegette a jó nevű borász, akinek kínálatában – többek között – ott lesz majd a 2021-ben aranyérmet nyert vörösbora, a két ezüstérmes fehérbor is.

Nagy szeretettel várom az érdeklődőket, a borkedvelő vendégeket, akiknek szívesen adok szakmai tanácsot arról, hogy milyen hőfokon és hol optimális tárolni a bort, a mértékletes borfogyasztás kultúrájáról – hallhattuk Guttmann Vilmostól, aki rendkívül jó ötletnek tartja az I. Dunakeszi Borsétány megrendezését, amely kiváló közösségi programnak ígérkezik, melyben a borászati bemutatók mellett lesznek műhelybeszélgetések is.

A szervezők elmondták: a borfogyasztás feltétele a rendezvény egyedi borospoharának megvásárlása, ára: 1600 Ft/darab. Vár mindenkit a borkorcsolyaház és a pincészetek!

(Vetési)

Még szintén érdekelheti...