Különleges élményben volt részem, amikor a nyár folyamán „Tiszta udvar, rendes ház” elismerést adhattam át. Már a beadott pályázati dokumentációból látszott, hogy nem mindennapi kertet fogok megnézni, de a helyszínen aztán leesett az állam: Tóth Ferenc és felesége már a kapuban vártak, és ahogy beléptem a kertbe, mintha egy másik világba kerültem volna. Szinte hihetetlen volt, hogy Dunakeszin belül szinte egy másik világot fogok találni.
Határtalan kreativitás, távol-keleti életérzés, különleges, nyugtató atmoszféra. Látszott, hogy Tóthék igazi szerelemmel gondozzák ezt a kertet, ráadásul mellé még jó adag szerénység is párosult a tulajdonosok részéről.
„Tíz éve gondozzuk ezt a kertet, látjuk mi is, hogy szép, de nem gondoltuk volna, hogy az elismerést meg fogjuk kapni” – mondta a házigazda.
Ferenc azután elmondta, hogy mi volt a koncepció: a „nyugalom szigetét” megteremteni, ahol mindig ki lehet kapcsolódni, pihenni, relaxálni. Beszélt arról, hogy a füvet szép lassan el kellett felejteniük ilyen klímaviszonyok miatt, ezért ahová lehetett, mulcsos talajtakarást alkalmaztak, növényszigeteket, dekorációkat képeztek. Minél több életet, vizes felületeket akartak megvalósítani a kertbe, ami amellett, hogy hűvöset ad, a víztükör miatt megkettőzi a látványt. Igazi kuriózumként a kínai kultúra elemeivel egészítették ki a látványt, és a növények közül – himalájai selyemfenyő, -koreai jegenye, japán birs, kínai papiruszfa, kínai díszfű, dísz bambusz – számos is keleti kötődést mutat.
De beszéljenek inkább a képek!
Nyíri Márton,
Dunakeszi környezetvédelemért felelős társadalmi megbízatású alpolgármester

