November hónappal bezár a sződligeti közösségi ház és könyvtár, mert az önkormányzat nem tudja megfizetni fenntártásának költségeit – tájékoztatta a ZöldLiget Médiát és helyi civileket Juhász Béla polgármester – írja a 0627.hu.

November hónappal bezár a sződligeti közösségi ház és könyvtár, mert az önkormányzat nem tudja megfizetni fenntártásának költségeit – tájékoztatta a ZöldLiget Médiát és helyi civileket Juhász Béla polgármester – írja a 0627.hu.
A sződligeti Római Katolikus Egyházközség szervezésében ma indult egy lengyel-magyar történelmi játék, melynek a lényege, hogy a szervezők a település 14 pontján olyan táblákat helyeztek el, melyeken a két nemzet történelmének meghatározó nő személyiségei szerepelnek.
Pár évvel ezelőtt hagyományteremtő céllal szervezte meg a sződligeti római katolikus egyházközség Szaniszló atya vezetésével a „Háromkirályok felvonulása” eseményt. Hazánkban a betlehemezés az elterjedtebb népszokás, de ma már egyre több helyen kerül sor a Háromkirályok felvonulására is, amely Lengyelországban már több évtizedes hagyomány. Tavaly a járványhelyzet miatt sajnos a rendezvény elmaradt.
Vasárnap délután kicsik és nagyon jelmezben, lámpással, fáklyával gyülekeztek a főtéren. A Sződligeti Római Katolikus Egyházközség és a Sződligeti Jubileumi Alapítvány felhívására volt aki saját, (keresztségben kapott) mások választott, vagy kedvenc szentjük jelmezébe bújt. A menet lámpásokkal, fáklyákkal vonult a temetőbe, útközben zenei kísérettel egyházi énekeket énekelve.
Sződligetet is elérte a harmadik hullám. Most több a fertőzött, mint tavasszal volt. Az óvodában és a hivatalban is csak ügyelet működik. Sajnos én sem úsztam meg – jelentette be közösségi oldalán a nagyközség polgármestere.
Az ANTSZ jövő hét péntekig elrendelte az óvodánk bezárását. Ügyeleti csoport lesz – tette közzé hétfő este közösségi oldalán a nagyközség polgármestere.
A ZöldLiget lokálpatrióta közösség egy hete hirdetett összefogást a közösségi médiában azért, hogy a koronavírus-járvány miatt most különösen nehéz és felelősségteljes szolgálatot teljesítő váci mentősök felé Sződliget közössége nevében kifejezhessék hálájukat, nagyrabecsülésüket. A kezdeményezéshez mintegy húsz helyi lakos csatlakozott, akik munkájának köszönhetően a mentőállomás dolgozóinak ünnepét sikerült egy rakomány süteménnyel, finomsággal valóságosan is megédesíteni. A …