Sződliget

Háromkirályok felvonulása Sződligeten

Pár évvel ezelőtt hagyományteremtő céllal szervezte meg a sződligeti római katolikus egyházközség Szaniszló atya vezetésével a „Háromkirályok felvonulása” eseményt. Hazánkban a betlehemezés az elterjedtebb népszokás, de ma már egyre több helyen kerül sor a Háromkirályok felvonulására is, amely Lengyelországban már több évtizedes hagyomány. Tavaly a járványhelyzet miatt sajnos a rendezvény elmaradt.

Január 9-én a kora délutáni órákban jelmezes, álarcos kicsik és nagyok lepték el Sződliget főterét, de akik nem öltöztek be, lelkesen válogattak a kikészített jelmezek és kiegészítők között. Az öltözetek főleg a három király udvartartását elevenítették fel, így három színű zászlók alatt gyülekeztek a felvonulás résztvevői. Rövid stratégiai megbeszélés után elindult a menet, melynek élén a három király vonult, kezükben az ajándékokat tartalmazó szelencékkel. A falu utcáin karácsonyi énekeket énekelve, elbeszéléseket hallgatva haladtak, útközben két helyen megálltak, ahol bibliai jelenetek elevenedtek meg, az egyik ilyen hely a „fogadó” volt, ahol nem adtak szállást Máriának és Józsefnek. A jó hangulatú felvonulás a főtérre kanyarodott vissza, ahol a három király átadta ajándékát a kisded Jézusnak. Időközben meleg tea, zsíroskenyér is került az asztalokra, a résztvevők még hosszasan beszélgetve osztották meg élményeiket egymással.

Demény Katalin

Még szintén érdekelheti...