aktuális

Még mindig várják az adományokat – Két dunakeszi anyuka 1 millió forintot gyűjt a halmozottan sérült gyerekekért maratonfutással

Két elkötelezett dunakeszi édesanya – Gaál Andrea és Somfai Krisztina – október 12-én párban teljesíti a SPAR Maraton 42,2 kilométeres távját, hogy adományokat gyűjtsenek a Veni Vidi Vici Alapítvány számára. Az alapítvány halmozottan sérült gyermekek fejlesztésével foglalkozik, akik mindennapi támogatás nélkül nem boldogulnának.

A céljuk világos: összegyűjteni 1 millió forintot, amely a gyermekek személyre szabott fejlesztését segíti majd. Bár már elindultak az első támogatások, a kitűzött összeg eléréséhez még mindig várják a civilek és a dunakeszi cégek adományait.

„Már komoly összeggel támogattak minket.

Nagy öröm számunkra, hogy a kezdeményezéshez több helyi szervezet is csatlakozott:

  • 🥇 Aranyfokozatú támogató: Városi Sportegyesület Dunakeszi
  • 🥈 Ezüstfokozatú támogató: Dunakeszi Városi Sport Kft. és a Dunakeszi Teniszklub

Ez is jól mutatja, hogy Dunakeszin komoly összefogás van, amikor a legkisebbekről van szó. Az első felajánlások máris lendületet adtak a kampánynak, de a cél eléréséhez további támogatókra is szükség van” – mondta lapunknak Somfai Krisztina.

Támogatói csomagok cégeknek

Bronz támogatói csomag – 50 000 Ft-tól

Ezüst támogatói csomag – 100 000 Ft-tól

Arany támogatói csomag – 250 000 Ft-tól

Közös felkészülés – kemény edzés, tudatos regeneráció

Andrea és Kriszti közösen készülnek a nagy megmérettetésre: heti rendszerességgel tartanak hosszú futásokat és gyorsító edzéseket, amelyeket erősítő tréningekkel egészítenek ki.

A regenerációra is kiemelt figyelmet fordítanak – ebben partnerük a Dunakeszi Krio Klinika, amely modern regenerációs módszerekkel segíti őket, hogy a kemény edzések után újra és újra a maximumot tudják nyújtani.

Most minden adomány számít!

„Az eddigi támogatásokért hatalmas köszönet jár, de az 1 millió forintos célt csak közösen tudjuk elérni. Ezért még mindig várjuk a civilek és a cégek adományait!

💳 Támogasd az ügyet egy utalással!
Számlaszám: 11600006-00000000-84715199 (Erste Bank)
Közlemény: Futó kampány – adomány
Kedvezményezett: Veni Vidi Vici Alapítvány

🏢 Ha cégként támogatnád a futást, vedd fel a kapcsolatot:

👉 Együtt futunk, együtt segítünk. Csatlakozz te is, és támogasd a halmozottan sérült gyermekeket – mert minden forint valódi változást jelent az életükben!” – hangsúlyozta Somfai Krisztina, aki Gaál Andreával együtt reméli, hogy közös összefogással sikerül elérni önzetlenül vállalt céljukat.

Gaál Andrea és Somfai Krisztina, akik egy nagyon nemes ügyért futnak


Még szintén érdekelheti...