„Én békében nőttem föl, és azt akarom, hogy a négy gyermekem is békében nőjön föl. Ez számomra nem feladat, hanem küldetés politikusként és apaként egyaránt a veszélyek korában tapasztalt emberekre van szükség egy Orbán Viktor nevű Dávidra a háborús Góliátokkal szemben- jelentette ki Rétvári Bence tegnap Vácon a Vanyek Béla Sportcentrumban a Fidesz-KDNP választási nagygyűlésén.
„Kiemelte, hogy életének legfontosabb eleme a család, és ezt saját példáján keresztül is érzékeltette: első megszólalásához képest ma már négygyermekes édesapaként áll a közönség előtt. Feleségének nyilvánosan is köszönetet mondott, hangsúlyozva, hogy támogatása nélkül nem tudná ellátni közéleti feladatait.
„Kitti, köszönöm neked, hogy mindig mellettem állsz, hogy támogatsz, hogy sokszor egyedül állsz helyt otthon a gyerekek mellett. Ha te nem vagy, én ma itt biztos nem tudnék állni! Köszönöm neked!” – fogalmazott Rétvári Bence.
Beszédének elején saját tanulmányaira hivatkozva vetette össze pályáját Magyar Péterével, majd arról beszélt, hogy sem ő, sem ismerősei nem őriznek emléket a Tisza Párt elnökéről az iskolai évekből. Ebből kiindulva azt a következtetést fogalmazta meg, hogy az ellenzéki politikus előretörése nem személyes teljesítményhez, hanem politikai indulatokhoz köthető.
„Nem tehát a szellemi vagy emberi nagyság, ami miatt Magyar Péter az, aki velünk most szemben áll, csupán az, hogy a legnagyobb árulást ő követte el, és ez hitelesíti őt az ellenzéki szavazók számára, hogy nála nagyobb Fidesz-gyűlölet senkiben sincs, aki a családját elárulja. Ezért a túloldalt most is csak egy dolog tartja egyben, semmi más közös nincs bennük, és ez a gyűlölet, az irántunk érzett gyűlölet” – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence.

A politikai különbségeket éles kontrasztokkal írta le, hangsúlyozva, hogy a kormányoldal értékei között a család, a nemzeti elkötelezettség és a gazdasági stabilitás szerepelnek, míg az ellenzéket szerinte elsősorban kormányellenesség szervezi.
„Náluk már az is teljesítmény, hogyha a jelöltjük ki tudja mondani a település nevét, ahol indul a választáson. Ami nekik a mocskos Fidesz, az nekünk Hajrá Magyarország!”- fogalmazott.
Kitért váci és térségi fejlesztésekre is. Kiemelte az egészségügyi beruházásokat, köztük a szakrendelő felújítását és a kórházi eszközpark korszerűsítését, valamint a mentőállomások és egészségházak fejlesztését. Részletesen beszélt a közlekedési infrastruktúra javításáról is, beleértve az M2-es út bővítését, a vasúti fejlesztéseket és az új autóbuszokat.

Szólt a város kulturális és oktatási beruházásairól: a székesegyház felújításáról, a PüspökVác központ létrehozásáról, valamint iskolák és szakképzési intézmények fejlesztéséről.
Minden diák ingyen kapja a tankönyveket, és félmillió diák ingyenesen kap laptopot is. Közel 40 uszodát és 100 tornatermet építettünk országszerte. Most már 12 magyar egyetem van benne a világ legkiválóbb, a világ top 5%-ába tartozó egyetemek között. Duplájára nőtt az érettségivel rendelkező cigányok száma, és duplájára nőtt a diplomás cigányok száma is Magyarországon.
A családpolitikai intézkedések helyi hatásaként bölcsődék és óvodák építését és felújítását emelte ki:
A két és háromgyermekes anyák most már élethosszig adómentesek lesznek, a bölcsődei férőhelyek számát országosan megdupláztuk 10 év alatt. Ez azt jelenti, hogy 10 év alatt több bölcsődei férőhelyet hoztunk létre, mint előtte 70 évig összesen. Mert ha összefogunk és családbarát országot építünk, 70 év teljesítményét le tudjuk pipálni 10 év alatt. Így duplázódtak meg a bölcsődei férőhelyek. A szociális gyerekétkeztetés forrásait megötszöröztük, mióta kormányzuk. Kitiltottuk a dohányzást a közösségi terekből, kitiltottuk a mobilokat az iskolából, chipsadóval szorítottuk ki az egészségtelen élelmiszereket a boltok polcairól. Bevezettük a mindennapos testnevelést és a reform menzát. Lett CSOK, CSOK+, falusi CSOK, babaváró támogatás, otthonfelújítási támogatás segíti az otthonteremtést, és 3%-os fix hitelt kapnak a fiatalok az első lakásuk megvásárlásához. Ilyen sehol Európában Magyarországon kívül nincs.
Országos kitekintésében a 2010 utáni időszak változásait sorolta. Beszélt a foglalkoztatás bővüléséről, a bérek emelkedéséről, valamint a családtámogatási rendszer kiterjesztéséről. Kiemelte, hogy a minimálbér jelentősen nőtt, és az egészségügyben, valamint az oktatásban dolgozók bére is emelkedett.
Ma 9 ezerrel több orvos dolgozik, mint 2010-ben. 91 kórházban volt felújítás, modernizáltunk 54 rendelőt és 107 mentőállomást, és ezek mellett építettünk 23 vadonatúj rendelőt és 41 vadonatúj mentőállomást. Az átlagéletkor 2,5 évvel nőtt. Az egészségben eltöltött évek száma pedig ma Magyarországon ugyanannyi, mint az európai uniós átlag.
Hangsúlyozta a rezsiköltségek alacsonyan tartását és a lakhatási támogatások rendszerét. A gazdasági eredmények között említette a nemzeti vagyon növekedését, az aranytartalék bővülését, valamint az infrastruktúra fejlesztését, beleértve az új hidakat és gyorsforgalmi utakat.
„A nemzeti aranytartalékunk ma 35-ször akkora, mint amikor elkezdtük a kormányzásunkat a gyorsforgalmi utak hossza már nem 1300, hanem 1800 km, 50%-kal több. Nyolc új hidat építettünk a Dunán és a Tiszán újra magyar kézbe került a reptér, valamint a közműcégek, az energiacégek, a bankok és a médiacégek többsége is végre nem külföldi, hanem magyar kézben van” – fogalmazott.
A közbiztonság javulását is hangsúlyozta, valamint azt, hogy Magyarország a biztonságos országok közé tartozik:
A bűncselekmények száma felére csökkent. Az elmúlt öt évben minden gyilkos Magyarországon rendőrkézre került, egy sem ússza meg a börtönbüntetését.
A beszéd végén személyes történettel fordult a háború kérdése felé. Nagymamája második világháborús élményeit felidézve a háború pusztító következményeire hívta fel a figyelmet, külön kiemelve, hogy a front elől menekülő családok mindennapjai milyen kiszolgáltatottá váltak.

Ebből kiindulva fogalmazta meg álláspontját: „A háborút elleneznünk a legalapvetőbb kötelezettségünk” – mondta. Hangsúlyozta, hogy politikusként a béke megőrzését tekinti elsődleges feladatának, és elutasít minden olyan döntést, amely Magyarországot fegyveres konfliktusba sodorhatná.
Én békében nőttem föl, és azt akarom, hogy a négy gyermekem is békében nőjön föl. Ez számomra nem feladat, hanem küldetés politikusként és apaként egyaránt a veszélyek korában tapasztalt emberekre van szükség egy Orbán Viktor nevű Dávidra a háborús Góliátokkal szemben, ti pedig, ahogy eddig is, úgy ezután is számíthattok rám, mi a büszke, felemelt fejű emberek országáért dolgozunk, ahol a korán kelő embereket megbecsülik és nem kigúnyolják. Mi hiszünk benne, hogy nem véletlenül születtünk magyarnak. Nekünk fontos a család, fontos a haza és fontos a hit. Fel győzelemre! Hajrá Magyarország,
Zárásként a választók támogatását kérte, kiemelve, hogy célja az eddig elért eredmények megőrzése és bővítése. „Azért kell a Fidesz-KDNP-nek nyerni, mert azzal Magyarország nyer” – jelentette ki, majd beszédét mozgósító felhívással zárta.
Forrás: vaconline.hu/Gerzsenyi-Raczkó Tímea





