Kultúra

Dunakeszi irodalmi antológia bemutatója a magyar kultúra napján

2023. január 19-én lesz a Dunakeszin élő, Dunakeszihez kötődő írók, költők műveiből összeállított „Dunán innen…” című antológia bemutatója a VOKE József Attila Művelődési Központban. A könyv hagyományteremtő szándékkal indult útjára, bízva abban, hogy a kötetbe bekerülő szerzők száma a következő években növekedni fog.

A dunakeszi Kölcsey Ferenc Városi Könyvtárban 2022 októberében megtartott Helyi írók, költők felolvasó estje adta az ötletet egy olyan kiadvány megjelentetéséhez, amely a településhez kötődő, próza- és versírást művelő tollforgatók írásait tartalmazza. A Szülőföld Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott, tematikailag kötetlen válogatásban – amelynek ötletgazdája és szerkesztője Béres Magdi könyvtáros – húsz szerző műve olvasható, néhányuk több műfajban is jegyzi a kötetet. Valós és kitalált történetek, szerethető felnőtt és gyerek versek, tanulságos prózák, amelyek a „Dunán innen” íródtak. Az antológiában az alábbi szerzők szerepelnek. Haiku: Szentkirályi Fittler József; mese: Horváth Ágnes; novella: Bakóczy Sára, Kerekes Dóra, Kováts-Szőts Viola, Lena Belicosa, Soltész Gyöngyi, Street Gábor Huba; próza, prózavers, rövid próza: Berényi László, Fehér Kinga, Mucsi Tina; regényrészlet: Kováts-Szőcs Benedek, Vándor Gábor; vers: Csongor Andrea, Kardos József, P. Herman Noémi, Tolmácsi Gergely, Varjas János, Vámos Robi, Vincze József. A kötet lektorálását Lőrincz Róbert és Szentkirályi Fittler József végezte. A könyv borítója és az illusztrációk többsége Mucsi Tina munkája. A kiadványban Juhász Terézia két fotója is helyet kapott, amelyek a dunakeszi Duna-parton készültek. A színes illusztrációk közlésével a kötet egyben egy művészeti album is.

Az antológiához Lőrincz Róbert, a dunakeszi könyvtár szakmai igazgatója írt ajánlást, amelyben kifejtette: „A Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár feladatai között kiemelt helyen szerepel a Dunakeszin élő írók, költők felkarolása, támogatása. A mostani kötet – amely a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában lát napvilágot – nagyrészt a 2022-ben rendezett könyvtári felolvasóesten résztvevők munkáit tartalmazza, de rajtuk kívül más Dunakeszihez kötődő alkotók írásait is bemutatja. Köszönet Béres Magdi könyvtárosnak, aki az ötlettől a megvalósításig „motorja” volt az antológia megjelentetésének.”

A kötet megvásárolható a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtárban, a VOKE József Attila Művelődési Központban és a City Market Líra Könyváruházban (Dunakeszi, Nádas u. 8.).

A magyar kultúra napja tiszteletére szervezett könyvbemutatón köszöntőt mond: Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere, Lőrincz Róbert, a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár igazgatója, Csoma Attila, a VOKE József Attila Művelődési Központ igazgatója, Farkas Csaba, a Szülőföld Könyvkiadó vezetője.

Közreműködik: Babják Annamária színművésznő és Vincze József költő, gitárművész.

Béres Magdi

könyvtáros,

a kötet szerkesztője

Még szintén érdekelheti...