Szeptember 1-jétől elérhetők a https://helytortenet.dunakeszi.hu/ oldalon, valamint a https://hungarikum.hu/ portálon is Dunakeszi helyi értékei. Mit jelent tulajdonképpen a helyi érték kifejezés? – kérdeztem dr. Kerekes Dórától, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjétől.

- Egyszerűen fogalmazva: ide sorolható minden olyan természeti hely, kulturális érték, épített örökség, turisztikai vagy gasztronómiai nevezetesség, sportesemény, közösség vagy civil kezdeményezés, egykor itt élt személy, ami vagy, aki egyedien az adott településre, tehát jelen esetben Dunakeszire jellemző.
- Ki dönti el, hogy mi helyi érték?
- Javaslatot bárki tehet erre, legyen az természetes személy, civil szervezet vagy akár intézmény Dunakeszin. A javaslatuk a Dunakeszi Települési Értéktár Bizottsághoz kerül, amelyet a vonatkozó jogszabály alapján működtet a város, pontosabban szólva a képviselő-testület. A bizottság a javaslatban foglaltaknak megfelelően megvizsgálja az adott érték települési szintű fontosságát, és dönt annak értéktárba vételéről.
- Ez a legmagasabb szint, ahová a dunakeszi értékek bekerülhetnek?
- Nem. Lehetőség van vármegyei, illetve országos értéktárba helyezésre is. Jelenleg négy értékünk – az alagi tréningtelep, a repülőtér, a római kori kikötőerőd és az Alagi-majori templomrom – van vármegyei értéktárban. Ezek mellett a bizottság június 26-ai döntése értelmében, szeretnénk vármegyei értéktárba helyezni a Duna-partot, a dunakeszi paradicsomot, a Szent Mihály-templomot, a Kiscsurgó völgyét és a szabadstrandot. Mindegyik más szempontból képvisel egyedi és egyedülálló értéket Dunakeszin.
- Van olyan értéke Dunakeszinek, amelyet országos értéktárba helyezhetünk?
- Reményeink szerint van. Szeretnénk arra hamarosan javaslatot tenni, hogy az alagi tréningtelepet és a lóversenypályát az országos értéktárban is elhelyezhessük. Megítélésünk szerint annyira egyedi jelenségről van szó, amely a magyar lósport egyik – ha nem a legnagyobb – fellegvárának tekinthető. A 19. század végétől nemcsak a versenypálya és a versenyzés volt előtérben, de Alag a magyarországi, és ezen belül a magyar zsokéképzéshez is nagymértékben hozzájárult, ahogyan lótenyésztési szempontból is sarokpontnak számított. Kulturális és társadalmi élete vetekedett az Osztrák‒Magyar Monarchia nagy turfjain tapasztaltakkal. A lósport kedvelőinek Alagra jönni olyan volt, mintha csúcsszezonban Karlsbadba (Karlovy Vary, CZ) vagy Abbáziába (ma: Opatija, HR) utaztak volna.
- A jelenleg helyi értéktárba került értékekre ki tett javaslatot?
- Jogilag a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény, de a felterjesztést egy szélesebb társadalmi egyeztetés és egy szűkebb szakmai vita előzte meg. 2024 tavaszán a Facebook-on szavazást indítottunk a helyi értékeinkre vonatkozóan. Szerencsére nagyon sokan vettek részt ebben, így 2024. május végén az ő szavazataik alapján „meg is nyithattuk” a helyi értékeinket bemutató, egy éve a városban utazó kiállításunkat. Ezen a jelenleginél egy tágabb értéklistát láthattak-láthatnak az érdeklődők. 2025 májusában a település kulturális intézményeinek vezetőiből, illetve a Dunakeszi történetének ismeretében szakértelemmel rendelkezőkből egy ötfős bizottságot hoztunk létre, amely a dunakesziek által javasolt értékeket megvizsgálta a jogszabályi összeegyeztethetőség szempontjából. Így jött létre az a lista, amelyet azután együttesen felterjesztettünk az értéktár bizottság elé. Az ő döntésüket követően pedig a hungarikum.hu portálon, illetve a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény oldalán is közzé tettünk ezeket.
- Ezzel le is zárult ez a folyamat? Minden helyi értékünk az értéktárba került?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy nagy lépést tettünk előre ezen a téren. Minden bizonnyal vannak még olyan, településünk története, múltja szempontjából fontos személyek, események, helyek, épületek, közösségek stb., amelyeket érdemes lenne helyi értéktárba helyezni. Ha ilyenről tudomásuk van, kérem, keressenek meg e-mail-ben (), írják le, milyen értéket és miért helyeznének helyi értéktárba. Így gondoskodhatunk arról, hogy a jövő generációi is büszkék lehessenek Dunakeszi értékeire.
(B. Szentmártoni)



