Dunakeszi egyik legforgalmasabb útszakasza, a Szent István út megújul. A kivitelezési munkálatok érdekében március 18-án, szerda reggeltől – a 2025 őszén, a DMRV Zrt. által végzett csatornarekonstrukció idején – már jól bevált forgalmi rend lép életbe:
- A Szent István utca a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Shell kúti körforgalomig egyirányú lesz Budapest irányába.
- A másik irányú (2-es főút irányából a városba érkező autók) forgalom számára a László utca egyirányúsítása kerül megfordításra. Fontos, hogy ez az útvonal csak a 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó gépjárművek számára vehető igénybe!
A Magyar Közút Zrt. tájékoztatása szerint április közepétől a Szent István út-Bajcsy-Zsilinszky Endre utca csomópontjának felújításával folytatódik az újjáépítés, ez néhány hétig némileg nagyobb forgalomkorlátozással jár majd, de erről időben értesítjük a lakosságot.
A munkálatok a tömegközlekedést is érintik: a „Dunakeszi Fóti elágazás” nevű buszmegálló ideiglenesen áthelyezésre kerül a Bajcsy-Zsilinszky út 14. szám elé.
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a jelenlegi munkálatok kizárólag az úttestre és a szegélyekre korlátozódnak. Az Önkormányzat a beruházás ideje alatt nem végez parkolóépítést vagy egyéb javítást a területen. A szegélyeken túli rész (a kerítésekig) önkormányzati terület, erre a jelenlegi állami projekt nem terjed ki.
Bármilyen felmerülő probléma esetén az e-mail címen tehetnek bejelentést. Kérjük, kérdéseiket a megadott e-mail címen tegyék fel, vagy forduljanak a helyszínen a kivitelezőhöz.
Kérjük a közlekedőket, vezessenek körültekintően és tartsák be az ideiglenes jelzőtáblák utasításait! Köszönjük a türelmüket és megértésüket! – írja a városi önkormányzat online hírportálja, a dunakeszi.hu.





