Februárban a KESZI-KLUB ismét számos programmal pezsdítette fel Dunakeszi közösségi életét. A hónap során a szórakozás több formája is megjelent: volt lehetőség sportolásra, kikapcsolódásra, gasztronómiai élményekre, sőt közös ünneplésre is.
A Duna-parton ismét megrendezésre került a szaunaszeánsz második felvonása, amely több mint 150 résztvevőt vonzott. A különleges hangulatú program során a vendégek vezetett szeánszokon vehettek részt, a bátrabbak pedig a hideg Dunában hűthették le magukat két szeánsz között. Március elején már a harmadik teltházas Duna-parti szaunaszeánsz is megrendezésre került. A napsütéses időnek köszönhetően sokan vállalkoztak a frissítő dunai mártózásra is.
A KESZI-KLUB csapata idén is részt vett a városi Mindmegeszi Böllérfesztiválon, ahol különdíjjal ismerték el munkájukat. Ugyanezen a napon Valentin-napi jégdiszkó is várta az érdeklődőket: a Katonadomb Jégvilágban a korizók és a hüttében pihenők egyaránt élvezhették a pörgős zenéket és a különleges hangulatot.

A hónap egyik legnagyobb eseménye azonban a röplabda szerelmeseinek szólt. A Dunakeszi Diáknegyed sportcsarnokai megteltek játékosokkal és szurkolókkal, ahol 40 csapat mérte össze tudását egy egész napos amatőr röplabdabajnokság keretében. Több száz résztvevő és érdeklődő gyűlt össze: a lelátókat barátok és szurkolók töltötték meg, akik izgalmas labdameneteket és kiélezett mérkőzéseket követhettek végig. A KESZI-KLUB ezúton is gratulál minden csapatnak a sportszerű játékhoz, a remek hangulathoz és a nyújtott sportteljesítményhez.
Március hónap végén a gasztronómia kerül a középpontba. A KESZI-KLUB egy autentikus nápolyi pizzaworkshoppal készül, ahol a résztvevők egy vezetett kurzus keretében sajátíthatják el az igazi nápolyi pizza készítésének fortélyait. A kis létszámú workshop lehetőséget ad arra, hogy mindenki személyes figyelmet kapjon, és lépésről lépésre megtanulja a technikát. A program végén természetesen a frissen készült pizzát el is fogyaszthatják a résztvevők, sőt két adag pizzatésztát haza is vihetnek, hogy otthon is kipróbálják a tanultakat.

A workshop létszáma limitált, a részletek a KESZI-KLUB közösségi felületein érhetők el.
A szervezet közben folyamatosan fejlődik és bővül. A csapat várja mindazok jelentkezését, akiket érdekel a rendezvényszervezés vagy a kommunikáció világa, és szívesen csatlakoznának egy fiatalos, dinamikus közösséghez.
Kövess minket a @kesziklub social oldalain – találkozzunk a következő eseményen!
Páll Tamás





