aktuális

Rétvári Bence: Működik a CT Vácon, Kulja András „hatalmas pofonba szaladt bele!”

Rétvári Bence Facebook-oldalán közzétett videójában reagált Kulja András korábbi kijelentéseire, amelyek szerint a váci kórházban nem működik a CT-berendezés. Az államtitkár szerint ez nem felel meg a valóságnak, és a politikus „félrevezető módon” mutatta be a helyzetet.

A videóban Rétvári úgy fogalmazott: szerinte „nem nagyon lehetett hallani Kulja Andrásról” azóta, hogy egy televíziós szereplés során kritika érte, most pedig „Vácra jött egy újabb pofonért”. Állítása szerint Kulja „katasztrófaturistát akart játszani”, de ezzel „csak önmagát égette be”.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a váci kórház része annak az országos diagnosztikai fejlesztési programnak, amelynek keretében több mint 40 helyszínen cserélik le a CT- és MR-berendezéseket, összesen több mint 20 milliárd forintból. Mint mondta, Vácon már rendelkezésre áll az új CT, és a cseréről korábban is beszámolt közösségi oldalán.

Rétvári Bence kiemelte: állítása szerint a berendezéscsere idején is folyamatos volt a betegellátás. Azt mondta, Magyarországon ilyen esetekben mobil CT-berendezést biztosítanak, így a vizsgálatokat helyben el tudják végezni, szemben más országok gyakorlatával, ahol ilyenkor a betegeket más intézményekbe irányítják át.

A politikus szerint Kulja András ennek ellenére a helyszínen – „néhány méterre a működő készüléktől” – azt állította, hogy Vácon elromlott a CT. Rétvári ezt „nyilvánvalóan valótlan állításnak” nevezte, és úgy fogalmazott: az ellenzéki politikus „pánikkeltéssel próbálkozik” a közösségi médiában.

A videóban az is elhangzik, hogy a váci kórház dolgozói „nap mint nap végzik a munkájukat, és minden beteget ellátnak helyben”. Rétvári Bence kijelentette: kiáll az intézmény és az ott dolgozók „jó hírneve mellett”.

Az államtitkár a Tisza Pártot is bírálta, azt állítva, hogy a párthoz köthető szereplők korábban támogatták kórházfelújítási források visszatartását Brüsszelben, utalva ezzel a párt EP-képviselőjére Kollár Kingára. Ezzel összefüggésben úgy fogalmazott: szerinte ellentmondásos, hogy miközben fejlesztések zajlanak, ellenzéki politikusok azok hiányáról beszélnek.

Mint arról lapunk beszámolt, Vácra ideiglenes megoldásként mobil CT-berendezés érkezett, amíg a kórházban zajló felújítási munkálatok befejeződtek és a végleges, új CT a helyére került. Az új CT érkezéséről is írtunk. Az új berendezés az országos diagnosztikai gyorsító program részeként érkezett Vácra. A program célja, hogy országszerte korszerűsítsék a képalkotó diagnosztikai eszközparkot: új CT- és MR-készülékeket telepítsenek, illetve lecseréljék a tíz évnél idősebb gépeket.

Forrás: vaconline.hu

Még szintén érdekelheti...