fejlesztés gazdaság

A vasúti személykocsi-gyártás és -javítás mellett az elektromos motorvonatok javításával bővül a járműjavító tevékenysége

„Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy részt vehettem a mai centenáriumi eseményeken. A 100 éves évforduló mellett immár szokásos és hagyományossá vált családi napunkat is megtartottuk. A centenárium kapcsán jött létre ez a kerekasztal-beszélgetés” – nyilatkozta az esemény után a Telekeszi TV stábjának Szilágyi Roland, a Dunakeszi Járműjavító ügyvezető igazgatója.

Elmondta, hogy a rendezvényen a vállalat hírnevét megalapozó korábbi munkatársak bevonásával mutatták be a gyár történetét és fejlődését. Diasorok segítségével idézték fel az elmúlt 60 év eseményeit, miközben a jelenlegi dolgozók ismertették a modern gyártási technológiákat, valamint azokat a fejlesztéseket, amelyek megfelelnek a korszerű működtetési és technológiai elvárásoknak.

A járműjavító ’70-es, ’80-as évek szakmai ikonjai: Murárik László (balról jobbra) Peták Tibor, Zákonyi Gyula, Gyepessy Ferenc és a kép jobb szélén, Együd László

A múlt szervesen kapcsolódik a jelenhez és a jövőhöz. Érdekes volt hallani, hogy 50–60 évvel ezelőtt milyen tevékenységek folytak a gyárban, és meglepő, hogy a mai napig nagyon hasonló folyamatok zajlanak a telephelyen. A technológiai fejlődésnek köszönhetően ma már modernebb környezetben és korszerűbb eszközökkel végzik a munkát, de az alaptevékenység az elmúlt 100 év során lényegében változatlan maradt: a MÁV személyszállító kocsijainak fővizsgája, illetve új kocsik gyártása.

Jelenleg is ez a két fő ágazat határozza meg a vállalat működését. A fővizsgás tevékenységek mellett az új kocsigyártásban az egyiptomi projekt a meghatározó, amely összesen 1300 kocsi gyártását foglalja magában. A projektből még mintegy 300 kocsi legyártása van hátra.

Szilágyi Roland, a Dunakeszi Járműjavító ügyvezető igazgatója (b1), mellette Csoma Attila, a VOKE József Attila Művelődési központ igazgatója a 100 éves üzem történetét bemutató kiállítás megnyitóján

A jövőre vonatkozó tervekről szólva Szilágyi Roland elmondta: előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy a cég mozdonykarbantartási tevékenységbe is belép. Ez új irányt jelent a Dunakeszi Járműjavító életében, mivel korábban nem foglalkoztak ilyen feladatokkal. Az első lépés a Siemens Vectron mozdonyok karbantartása lesz. Ezt követően – a nemzetközi vasúti trendekhez igazodva – a motorvonatok integrált karbantartása kerül előtérbe. A személyszállító kocsik és mozdonyok karbantartása mellett a vállalat a korszerű EMU (Electric Multiple Unit) elektromos motorvonatok szervizelése felé kíván elmozdulni.

„A személyszállító kocsik és a mozdonyok karbantartása után a modern, úgynevezett IMU elektromos motorvonatok karbantartása felé fogunk elmozdulni” – jelentette be Szilágyi Roland, a Dunakeszi Járműjavító ügyvezető igazgatója.

(Vetési)

Fotó: Bocskay Zsolt

Főképünk archív felvétel

Juhász Róbert, a kerekasztal beszélgetés moderátora

Még szintén érdekelheti...