A pénteki szóló fináléval és a vasárnapi nagyzenekaros döntővel befejeződött a több mint száz éves múltra visszatekintő Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny, amelynek ezúttal a pécsi Kodály Központ adott helyet a múlt hét folyamán.
A megmérettetés elődöntőjébe bejutott tizenkét ifjú zeneművész közül – az elő- és a középdöntős forduló után – a következő négy versenyző jutott a négyes nagydöntőbe, fellépésük sorrendjében: Pellet Sebestyén – Magyarország, Rozsonits Ildikó – Magyarország, Barbare Tataradze – Georgia, Calvin Abdiel – Indonézia/Ausztrália.

– A verseny minden területen küzdelem, célokért, lehetőségekért és elismerésekért, de vajon miért fontos a verseny a művészetben, ahol nem másodperecek, nem gólok, hanem sokkal szubjektívabb szempontok döntenek? Bartók Bélának tulajdonítják a mondást, miszerint a verseny a lovaknak való, nem a művészeknek. Valóban, nem minden művész számára a legmegfelelőbb út a versenyzés, és egy nagy művészi pályához nem feltétlenül vezet versenyeken keresztül az út. Mégis, mit adhat egy ilyen megmérettetés? Egyrészt plusz motivációt a gyakorláshoz, ezt még a 13 éves, hegedülni tanuló fiamon is látom. Lehetőséget a színpadi rutin megszerzésére, a lámpaláz leküzdésére, a koncentráció, a memória és a színpadi jelenlét fejlesztésére, sok egyéb között. Ezek a készségek legalább olyan fontosak, mint a hangszeres tudás. A verseny emellett szakmai figyelmet és ismertséget is adhat – fogalmazott köszöntőjében Szamosi Szabolcs orgonaművész, a már egy évtizede rendre Vácott megvalósuló Régi Zenei Napokat is szervező Filharmónia Magyarország ügyvezető-igazgatója.
Szavai szerint ugyanakkor a verseny nem csak a zenészeknek fontos, a jelen megmérettetés például kiemelkedő jelentőséggel bír a névadó zeneszerző óriás és más magyar komponisták műveinek ismertebbé tételében is.
A házigazdai köszöntő után, a zsűritagok bemutatásakor a műsorvezető, Becze Szilvia a váci díszpolgári címmel is elismert Bogányi Gergelyről szólván többek között kiemelte, hogy épp harminc évvel ezelőtt ő lett a verseny történetének második magyar győztese Fischer Annie után.
A döntősök fellépéseit korábban rögzített rövid bemutatkozó felvételek vezették be, ezek sorában Pellet Sebestyén (Sébastien Pellet) így fogalmazott:
„Franciaországban születtem és ott a szüleim beírattak egy nagyon egyszerű, pötyögős kis tanfolyamra, ahol nem is nagyon zongoráztunk, hanem inkább cukorkát ettünk, de megismerkedtem a hangszerrel és így amikor már Vácon, 2006-ban a váci zeneiskolában hangszert kellett választani, emiatt választottam a zongorát. Magyarként külön megtiszteltetés az, hogy részt vehetek ezen a versenyen, ez régi régi álmom volt, és az elmúlt tíz évben Liszt Ferenc művei mindig a repertoáromon voltak, ezért mondhatni, hogy már otthonosan mozgok ebben a világban.
Nyilván jó volna a versenyen jól szerepelni, aztán meglátjuk, hogy dönt a zsűri, én úgy fogom fel ezt, mint egy fellépési lehetőséget és nagyon örülök, hogy itt, a pécsi Kodály Központban is felléphetek, első alkalommal. Amúgy az az álmom, hogy koncertzongorista lehessek és minél többet koncertezhessek itthon is és külföldön is.”
A zsűri döntése alapján első díjat idén nem adtak ki. A verseny II. díját, fejenként 18 000 euró pénzjutalommal, két fiatal zongoraművész nyerte el: Rozsonits Ildikó Magyarországról és Barbare Tataradze Georgiából.
A III. díjat, amelyhez 9 000 euró pénzjutalom társul, Pellet Sebestyén magyar zongoraművész kapta.
A közönségdíjat, valamint az ezzel járó 1 000 eurós díjat Rozsonits Ildikó nyerte el.
Az Olga Kern zsűrielnök által felajánlott 500 eurós különdíjban Calvin Abdiel részesült, s ő kapta a Filharmónia Magyarország 500 eurós különdíját is.
A versenyzők számára több jelentős kulturális intézmény és zenekar ajánlott fel jövőbeli koncertlehetőséget.
Rozsonits Ildikó fellépési lehetőséget kapott a Szolnoki Szimfonikus Zenekartól, az Opera Zongorateremtől, a Concerto Budapesttől, valamint a Dubrovnik Symphony Orchestrától.
Pellet Sebestyént a Margitszigeti Szabadtéri Színpad és a Miskolci Szimfonikus Zenekar hívta meg jövőbeli fellépésre.
Barbare Tataradze a Bartók Béla Emlékház, valamint a Nemzeti Filharmonikusok felajánlásának köszönhetően kap koncertlehetőséget.
Ribáry Zoltán
Fotó forrás: Filharmónia Magyarország
Címlapon: Pellet Sebestyén (b1)





