Közlekedés

A biztonságos közlekedésről gyermekeknek

A közlekedési ismeretek elsajátítása nem csupán a felnőttek, hanem a gyermekek számára is elengedhetetlenül fontos. Vonatkozik ez a gyalogos közlekedés mellett a rollerral, vagy éppen kerékpárral „gördülő” iskolásokra.

    Ezt a célt tűzte ki a HUMDA „Road Safety – a biztonság az első” elnevezésű országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozat, és első állomásának február 28. és március 4. között Dunakeszi ad otthont. A sorozatot a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség főképpen első és második osztályos tanulóknak szervezi.

    A programról – amely Dunakeszin a IV. Béla király téren települt – rendezett sajtótájékoztatón Lázár László kommunikációs igazgató köszöntőjét követően Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója előljáróban elmondta, hogy a közlekedésbiztonság napjainkban egyre fontosabb, ám sajnos gyakorta csak egy-egy baleset kapcsán kerül szóba. A kezdeményezéssel azt próbálják elérni, hogy elsősorban az iskolások bevonásával egy másfajta közlekedésbiztonságról essék szó. Ezért választották az első és második osztályos korosztályt, melynek során részben elméleti oktatást kapnak a gyermekek, majd a KRESZ-pályán viszik végig őket a nagy tapasztalattal rendelkező instruktorok.

  • A biztonság a legfontosabb, látjuk ezt a világpolitikában, de a mindennapokban is fontos – mondta Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője. Majd arról beszélt, hogy a gyermekek itt is megtanulhatják a biztonságos közlekedés követelményeit gyalog, rollerral, vagy éppen kerékpárral. Utalt arra, hogy Dunakeszin az elmúlt tíz évben kiépült a kerékpáros úthálózat. Helyi szinten is sokat tettek Dióssi Csaba polgármesterrel együtt, hogy a közlekedési tudnivalókat átadják a gyermekeknek, de ebben nagyon hasznos szerepe van a mostani sorozatnak. A gyermekek mellett a szülőknek is fontos tudni ezeket a szabályokat, és ebben segíthetnek a délutáni lehetőségek, amikor a gyermekek szüleikkel együtt ismerkedhetnek a tudnivalókkal. 

    Dióssi Csaba polgármester köszönetet mondott Tuzson Bencének, amiért segített abban, hogy ez a program Dunakeszire eljött. A városban a közbiztonság az elmúlt tizenkét évben annyit javult, hogy a büncselekmények száma a harmadára csökkent, így az önkormányzat számára is előtérbe került a közlekedésbiztonság javítása. Természetesen a közlekedési feltételek javítása mellett nagyon fontos a szabályok megismerése, ennek a tudásnak a megerősítését szolgálja elsődlegesen a gyermekek számára az egy hetes oktatási program.

    A kisiskolások kézhez vehették az Útravaló című, látványos és tartalmas, közlekedési ismereteket tartalmazó kiadványt. Az elkövetkező napokban délelőtt szervezett formában jönnek el a kisiskolások, délutánonként pedig a gyermekes családok számára nyílik lehetőség megismerkedni az elméleti ismeretekkel és kipróbálni ezeket a tudásokat a gyakorlatban is a tanpályán.

Katona M. István

A szerző felvételei    

Még szintén érdekelheti...