A dízeltámogatás első részletét szeptember 30-án folyósítja a Magyar Államkincstár automatikusan, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján, azt nem kell külön igényelni – tudatta a NAV az MTI-vel pénteken.
Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben
A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit – állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
Hat évtized a dunakeszi sport szolgálatában – Életműdíjat kapott Kundlya János
A Magyar Edzők Társasága Edzői Életmű Díjjal ismerte el Kundlya János testnevelő tanár és atlétika-szakedző több mint hat évtizedes szakmai munkáját. A szeptember 25-én, a Testnevelési Egyetem Dr. Koltai Jenő Sportközpontjában megrendezett Magyar Edzők Napján átadott kitüntetés egyben a dunakeszi sportélet meghatározó alakjának pályafutása előtt is tiszteleg.
A szőlészethez és borászathoz kapcsolódó programokkal várják a látogatókat ősszel Egerben
A szőlészethez és borászathoz kapcsolódó kulturális és gasztronómiai programokkal várják a látogatókat ősszel Egerben.
A nyelvek összekötnek: 25 éve indult útjára az Európai Nyelvek Napja
Az Európai Nyelvek Napját 2001 óta minden év szeptember 26-án ünnepeljük az Európa Tanács és az Európai Bizottság kezdeményezésére. A nap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet Európa nyelvi sokszínűségére, valamint a nyelvtanulás és a többnyelvűség jelentőségére.
Kegyeleti váltófutás az aradi vértanúk tiszteletére
„A Váci Reménység Egyesület idén is megrendezi, immár 37. alkalommal a hagyományos „Kegyeleti Váltófutást” az aradi vértanúk tiszteletére, melyre sok szeretettel várjuk Önöket és diákjaikat.” – olvasható a Váci Reménység Egyesület közleményében.
Hátradőlhetnek a nyugdíjasok, nagyobb szorzóval számolhatnak
Várhatóan a tíz százalékot közelítheti majd a friss nyugdíjasok valorizációs szorzója a jövő évben. Szakértő ismertette a jó hírt. Örülhetnek a nyugdíjasok?
A Börzsöny Ringre utazó kerékpárosokat több vonattal és megnövelt kapacitással várja a MÁV-csoport
A Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúrát szeptember 26-án, szombaton rendezik meg. A Budapest–Vác–Szob vonalon aznap több vonaton is a megszokottnál több kerékpárt lehet szállítani, hogy megkönnyítsük az eljutást. Ezenfelül még mentesítővonatot is indítunk a Nyugati pályaudvarról a verseny helyszínére.
Minden nap új országban: Kétféleképpen választanak hajóutat a magyar utasok
A tengeri hajózás iránt érdeklődőknek már most érdemes elkezdeniük a következő utazásuk szervezését. A szakértő szerint a legoptimálisabb ha egy évvel előre foglalunk, mert akkor még bőven lehet válogatni a kabinok között, elérhetőek az előfoglalási kedvezmények és még kedvezőbb árakkal találkozhatnak az utazók.
„Milyen jövőt ígérnek a kihívások az építőiparban?”
„Az energiahatékonyság, a finanszírozás és az együttműködések határozzák meg az építőipar jövőjét.” Merre tovább az építőiparban egy változó gazdasági és energetikai környezetben? Erre a kérdésre kereste a választ a Building Future – Őszi Építőipari Fórum, amely az építőipar, a logisztika, a villamosság és a finanszírozás meghatározó szereplőit ültette egy asztalhoz. A szeptember 24-én az Aquaworld …










