A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) ösztöndíj-pályázatot hirdet tanulmányi, sport vagy művészeti területen kiemelkedően teljesítő általános és középiskolásoknak. A havi 8-10 ezer forintos támogatásra október 16-ig lehet beadni a pályázatokat.
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) ösztöndíj-pályázatot hirdet tanulmányi, sport vagy művészeti területen kiemelkedően teljesítő általános és középiskolásoknak. A havi 8-10 ezer forintos támogatásra október 16-ig lehet beadni a pályázatokat.
Új, nyolcfős mini bölcsődét adtak át csütörtök délután Kóspallagon.
„Dunakeszin minden évben külön rendezvénnyel készülünk a 65 év feletti korosztálynak, hiszen a város életében is fontos szerepe van a támogatásuknak, tapasztalataiknak, és ezt nem győzzük megköszönni” – írta Facebook-oldalán Dióssi Csaba polgármester, aki a városban élő idős emberek több évtizedes tevékenységét méltatva egy személyes hangvételű bejegyzésben nagy tisztelettel és elismeréssel köszönte meg édesapjának az …
Megnyitja kapuit a VSD jégcsarnok – ne hagyd ki a hétvégi korcsolyaoktatást! Ezen a hétvégén különleges programmal vár a VSD jégcsarnok, ahol minden korosztály számára felejthetetlen téli élményeket kínálunk!
A múlt héten elkezdődött a Váci Polgári Estek című közéleti fórumsorozat új évada: ezúttal G. Fodor Gábor politikai filozófus, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója érkezett a pódiumra a házigazdák, Fábián Fédra programvezető, Rétvári Bence országgyűlési képviselő és Imre Zsolt, a szervező Váci Polgári Fórum vezetője társaságában.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan figyelemmel kíséri az online kereskedelmet, köztük a közösségi felületeken értékesítőket is. Ezért akadt horogra az a család, akiknek tagjai több egyszemélyes kft-t és egyéni vállalkozást is alapítottak, hogy a szabályokat kijátszva megússzák az áfafizetést. Nem sikerült, több mint 40 milliós bírságra számíthatnak.
„A cserkész nem úgy tesz, mintha jó volna, hanem teszi magát a jót” – Robert Baden-Powell, a cserkészet megalapítója
Dunakeszi Szent Mihálynak felszentelt katolikus templomának búcsúját idén – éppen Mihály napon – szeptember 29-én, vasárnap tartották. A közel nyolcszáz éves településen – melynek nevét először 1255-ben, IV. Béla király adománylevelében említik – szentmisével vette kezdetét az egész napos program, melyen jelen volt Dióssi Csaba polgármester, a két alpolgármester, Sipos Dávid és Nyíri Márton, valamint …
A 2013-as nagy dunai árvíz óta a napokban levonuló áradás volt a legnagyobb a Duna magyarországi szakaszán. A megfeszített munkával telt napok után ma már kimondhatjuk, hogy sikeres és eredményes volt az árvízi védekezés a Dunakanyar településein is. Milyen fejlesztések és előkészületek valósultak meg a sikeres árvízi védekezés érdekében az elmúlt években? – kérdeztük Rétvári …
Október elsejétől újabb intézkedés segíti a gyermekes családokat, hiszen több tízezer család számára nyílik meg a lehetőség, hogy könnyebben hozzáférjen a csok pluszhoz, a falusi csok-hoz és a babaváró támogatáshoz – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a kormány Facebook-oldalára feltöltött videójában.