Novemberben különleges Váci Polgári Estre várják az érdeklődőket, melynek keretében 16:30 órától egészségügyi szűréseket biztosítanak a szervezők.
Novemberben különleges Váci Polgári Estre várják az érdeklődőket, melynek keretében 16:30 órától egészségügyi szűréseket biztosítanak a szervezők.
„A 13 éve töretlen hagyomány idén is folytatódik: már érkeznek a nyugdíjasok karácsonyi csomagjai az iskolákba. 1137 diák összesen 7450 idős, 65 év feletti dunakeszi lakótársunkat látogatja meg az önkormányzat ajándékával az adventi időszakban. Hétfőtől várhatók a város angyalkái” – jelentette be közösségi oldalán Dióssi Csaba polgármester.
Lezárult a TISZA jelöltállításának első fordulója. Kedd 12 órától elindult a szavazás a második fordulóba bejutott 2-2 jelöltre. Mutatjuk, hogy régiónk három választókerületében kik jutottak be a második fordulóba.
A görögországi IFMA Muaythai Európa-bajnokságon a VSD muaythaiszakosztályt a 18 éves Smid Richárd paraversenyző képviselte Lor Pao versenyszámban. Az Eb zárónapján két magyar parasportolóért szoríthattak a magyarok, akik sérültségüknek megfelelő kategóriákban léptek tatamira, és wai kru, pao, illetve erőnléti feladatok bemutatásával versenyeztek. Külön büszkeség, hogy a rendező országon kívül egyedül Magyarország képviseltette magát ebben a …
Az Otthon Start program hatására 2025 végére látványosan átalakult a hazai ingatlanpiac életkori szerkezete: mind országosan, mind Budapesten a fiatalabb, 20-30 és 30-40 év közötti vevők kerültek meghatározó pozícióba – közölte saját adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.
Szokolya Község Önkormányzata 369,6 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásban részesült természetközeli élménytér létrehozására. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg. A projekt célja Szokolya turisztikai vonzerőjének növelése, a településközpont fejlesztése és az országban egyedülálló Solymász Múzeum létrehozása.
Dunakeszi neve ma már összeforr a rendezettséggel, a virágos utcákkal és a példaértékű zöldfelület-gazdálkodással. A város az elmúlt években számos díjat érdemelt ki a Virágos Magyarország versenyen és más településfejlesztési megmérettetéseken – és idén ismét sikerrel tért haza. Ezúttal az Építési és Közlekedési Minisztérium különdíját nyerte el a város, amely újabb bizonyíték arra, hogy a …
„Az Advent Sződligeten programsorozatunk keretében december 11-én csütörtökön 18:30-tól Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára érkezik Sződligetre!” – írja a rendezvény házigazdája, Ókovács Benedek.
Alkalmi röplabda-tornával egybekötve pénteken ünnepélyesen újra avatták a Váci Szakképzési Centrum Király Endre Technikuma és Szakképző Iskolája felújított tornatermét.
A magyar állam elkötelezett a kötöttpályás közlekedés fejlesztésében – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter pénteken Szolnokon, amikor a Stadler Kft. telephelyén leleplezték a GYSEV új InterCity Flirt motorvonat-flottájának első festett kocsiszekrényét. Lázár János rámutatott: Szolnok mellett Dunakeszi lesz a jövőben a vasúti járműgyártás másik központja.