Akadálypálya, rendőrautók és bűnmegelőzési előadás is várta a gyerekeket Maglódon.
Akadálypálya, rendőrautók és bűnmegelőzési előadás is várta a gyerekeket Maglódon.
A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját 1988. június 26. óta tartják meg világszerte. Ezen a napon szenvedélybetegségek ellen küzdő szervezetek – köztük a rendőrség is – tartanak prevenciós előadásokat.
Egy hét leforgása alatt több mint 29 ezer járművet ellenőriztek, és 44 olyan sofőrt vontak intézkedés alá, aki úgy ült a volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott, hárman pedig bódult állapotban vezettek.
A kisváci temetőben hétfőn délután végső búcsút vettek a rokonok, barátok, ismerősök a Váci Zsidó Hitközséget újjáalapító, az évtizedekig romosodó Eötvös utcai zsinagóga megmentésével (is) elévülhetetlen érdemeket szerző Turai János hitközségi elnöktől, az emlékezők között volt dr. Róna Tamás főrabbi, Kunos Péter, a MAZSIHISZ ügyvezető-igazgatója, Beer Miklós nyugalmazott váci püspök, Csuka Tamás nyugalmazott református tábori …
Az idei forrásoknál 280 milliárd forinttal több, 3919 milliárd forint jut 2026-ban az egészségügyre – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára szerdán Vácon.
A héten Nagybörzsöny lesz a kiemelt helyszín a határon átnyúló, hét települést behálózó IpolyFeszt 2025 összművészeti programsorozat keretében, június 28-án, szombaton délután rendkívül gazdag műsor-kínálat várja az érdeklődőket a festői szépségű börzsönyi településen, de már jóval előbb is érdemes elvegyülni, odacsavarogni közelebbről és távolabbról egyaránt.
A héten elkezdődik a 41. Régi Zenei Napok programja: miközben belevágnak a közös munkába a különböző mesterkurzusok résztvevői, péntektől vasárnapig négy kiemelt esemény várja a nagyközönséget.
A Váci Reménység Egyesület még nem túl régi, de máris kiemelt hagyománya a nyárköszöntő családi nap, az idén is nagyon sokan elfogadták a szíves invitálást a programra, amely egy jótékonysági kezdeményezés elindítására ugyancsak alkalmat adott.
Pongrácz Bence, a Városi Sportegyesület Dunakeszi (VSD) egyik kiválósága MEGNYERTE a katonai Judo Világbajnokságot!
Rétvári Bence a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője a közösségi oldalán közzétett reels videóban Ivony Istvánnal, a Váci Piarista Gimnázium igazgatójával beszélgetett.