Pellet Sebestyén ’56-os hős nagymamájának ajánlotta november 2-ai váci koncertjét

Az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulója alkalmából szervezett váci programsorozat kiemelkedő záróakkordjaként november 2-án a korábbi díjainak eddig is impozáns sorát az idén a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny harmadik helyezésével még tovább gyarapító Pellet Sebestyén zongoraművész szóló koncertjének adott helyet az előadó általános- és középiskolai alma matere, a Bartók-Pikéthy zeneiskola hangversenyterme.

Ügynökakták – Szakértők: a társadalom érettségére lesz szükség az ügynökaktákból nyilvánosságra kerülő információk feldolgozásához

A társadalomnak feladata van az ügynökakták nyilvánosságra kerülésével, kérdés, hogy meglesz-e az ehhez szükséges érettség – erről beszélt Szekér Nóra történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) kutatási osztályvezetője és Orvos-Tóth Noémi pszichológus, traumakutató az Ügynökakták, a hallgatás ára című háromrészes beszélgetéssorozat első epizódjában a Duna TV-n kedd este.

„Hogy értékesnek tartsák magukat” – Bölcsődét nyit cigány gyerekeknek Beer Miklós alapítványa

Oláh Borbála 2023-ban megkapta az Erzsébet-díjat a Váci Egyházmegyétől, egy évre rá a Cserdi néhai polgármesteréről elnevezett Bogdán László-díjjal ismerték el, és a Roma Női Civil Díj jelöltje is volt. A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány szalmatercsi programvezetőjétől és Beer Miklóstól azért kértünk interjút, mert hírül vettük: a nyugalmazott váci püspök civil szervezete bölcsődét nyit a …