Vasárnap lépett hatályba a környezetvédelmi bírságok összegének emeléséről szóló, a Magyar Közlönyben október 9-én kihirdetett kormányrendelet. A köztes időben eltelt 16 nap mind a vállalkozásoknál, mind a hatóságoknál a felkészülést szolgálta.
Vasárnap lépett hatályba a környezetvédelmi bírságok összegének emeléséről szóló, a Magyar Közlönyben október 9-én kihirdetett kormányrendelet. A köztes időben eltelt 16 nap mind a vállalkozásoknál, mind a hatóságoknál a felkészülést szolgálta.
Újabb két, a természetközeli szemléletformálást és a helyi közösségeket szolgáló fejlesztés valósult meg Vác térségében a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) támogatásával. A vállalat Zöld Megoldás-pályázatának köszönhetően összesen 3 millió forintból jött létre a tahitótfalui „Hernyópalota Terápiás Kert”, valamint a váci „Szent Ferenc Kuckója”. A két kezdeményezés közös célja, hogy a gyermekeket és családokat közelebb hozza …
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság mellett, ezért idén is meghirdeti Zöld Megoldás-pályázatát. A kezdeményezés a baranyai és váci régióban kínál lehetőséget olyan innovatív, közösséget szolgáló projektek megvalósítására, amelyek a környezetvédelem, a zöld oktatás és a fenntartható szemlélet terjesztését segítik.
Megnyugtató eredménnyel zárult a Greenpeace Magyarország legfrissebb környezetvédelmi vizsgálata Gödön. A Samsung SDI akkumulátorgyár környezetében vett vízmintákban nem mutattak ki egészségre káros anyagokat – írja a hellogod.hu.
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) Zöld Megoldás-pályázatának keretében a váci régióban ismét két új fejlesztés valósulhatott meg a fenntartható szemlélet jegyében. Magyarország egyik meghatározó építőanyag-gyártója a pályázat révén támogatja a fenntartható infrastruktúra fejlesztését, a természeti értékek megóvását és a környezeti nevelés erősítését – mindezt önszerveződő, környezettudatos közösségi kezdeményezéseken keresztül.
Folytatódnak a környezetvédelmi monitoringprogramok Gödön; a talajvíz-ellenőrző kutak telepítése az engedélyek függvényében zajlik, telepítették a zajmérőket, és új, kibővített levegőminőségi mérési ciklusra készül a város – írja a hellogod.hu.
Dunakeszi újabb mérföldkőhöz érkezett a zöldterületek fejlesztésében: három helyi szervezet és Dunakeszi Város Önkormányzata kötött Támogatási Szerződést a MOL Új Európa Alapítvánnyal, 2 millió forint, mindösszesen 8 millió Forint értékben az Alapítvány 2025. évi Zöld Oázis pályázatán. Az elnyert támogatásokat kizárólag a város környezeti és közösségi értékeinek gazdagítására fordítják – mindezért külön köszönet illeti a …
800 tő virágot vihettek haza május 12-én a dunakesziek, hogy ezzel is hozzájárulhassunk a kertek, balkonok díszítéséhez. Már hagyománynak tekinthetjük városunkban a közös virágosítást, évről-évre egyre többen élnek a lehetőséggel – írta közösségi oldalán Dióssi Csaba polgármester, aki Nyíri Márton alpolgármesterrel és az önkörmányzat több képviselőjével együtt osztotta a virágokat az igénylőknek.
A Kisnémedi Község Önkormányzata új vállalkozót bízott meg a község zöldterületeinek karbantartásával – jelentette be Edelman György polgármester a település hivatalos Facebook-oldalán.
„Több mint 430 önkéntes összesen 21 helyszínen dolgozott ma azért, hogy mind az illegális, mind az eldobált hulladéktól megtisztítsa Dunakeszit. Jó látni, hogy egyre több szülő érkezik kisgyermekekkel, biztos vagyok benne, hogy számukra később is sokat jelent majd a környezetünk védelme” – olvasható Dióssi Csaba polgármester közösségi oldalán.