PÉNZ7 a Fazekasban

Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola a PÉNZ7 témakör keretében egy rendkívül tanulságos, a fiatalok pénzügyi ismereteinek gazdagítása szempontjából nagyon is aktuális előadást tartottak az oktatási intézmény 4. osztályos tanulói számára.

Nemsokára itt az általános iskolai beiratkozás – Mutatjuk, melyik iskola mivel várja a leendő elsősöket

Amikor a szülők életében eljön a pillanat, hogy a gyermekük hamarosan megkezdi az iskolát, számos kérdés merül fel bennük. Mi a körzetes iskola számukra, van-e lehetőség másik iskolába beiratkozni, vannak-e tagozatok, tartanak-e az intézmények nyílt napokat, kik lesznek a tanítók, és így tovább. Ebben szeretnénk segítségükre lenni azzal, hogy összefoglaljuk a helyi általános iskolák nyílt …

Indul a „három az egyben” képzés – Óriási lehetőség a Váci SzC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola tanulói számára is

Indul a „három az egyben” képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva gyorsabb egyetemi előrehaladást teszünk lehetővé informatikai területen – jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter hétfőn, a budapesti sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a Szegedi Szakképzési Centrum, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum és a Váci Szakképzési Centrum …

A jövő példaképei: 50 diák kapott elismerést Vácon a DDC ösztöndíjprogramjában

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) január 30-án Vácon rendezett ünnepélyes díjátadót a „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogram keretében, amelynek során 50 fiatal részesült elismerésben kiemelkedő sport-, tanulmányi és művészeti teljesítményéért. A program célja, hogy ösztönözze és támogassa azokat a diákokat, akik szorgalmukkal, kitartásukkal és elhivatottságukkal példát mutatnak kortársaik számára, valamint segítse tehetségük további kibontakoztatását.

Rétvári Bence: rekordszámú érmet nyertek a magyar diákok a nemzetközi tudományos diákolimpiákon

Soha nemzetközi diákolimpiákon annál több érmet magyar diákok nem hoztak haza, nem nyertek el, mint a múlt évben: 7 aranyérmet, 14 ezüstöt és 15 bronzérmet – emelte ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, amikor miniszterelnöki és miniszteri elismeréseket nyújtott át pénteken Budapesten a nemzetközi diákolimpiákon kimagasló teljesítményt felmutató tanulóknak, illetve az őket felkészítő pedagógusoknak.

Nagy léptékű fejlesztés a sajátos nevelési igényű gyermekekért a Dunakeszi Tankerületben

Jelentős európai uniós támogatásból valósul meg az a pedagógiai és eszközfejlesztési program, amelynek ünnepélyes projektnyitóját 2026. január 20-án tartották a Dunakeszi IV. Béla Király Gimnáziumban. A rendezvényen Tuzson Bence igazságügyi miniszter és a tankerület vezetése ismertette a 2026 júliusáig tartó program részleteit, amely a sajátos nevelési igényű (SNI) és tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek integrációját …

Inkluzivitás, kortárssegítés, közösségépítés

A jövő évben is folytatódik a társadalmi felzárkózást támogató Kortárs segítők program a szakképzésben – jelentette be Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár. Az idei tanévben indított pilot program záróeseményén, december 12-én, a váci Piarista Kilátó Központban.