Rétvári Bence: rekordszámú érmet nyertek a magyar diákok a nemzetközi tudományos diákolimpiákon

Soha nemzetközi diákolimpiákon annál több érmet magyar diákok nem hoztak haza, nem nyertek el, mint a múlt évben: 7 aranyérmet, 14 ezüstöt és 15 bronzérmet – emelte ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, amikor miniszterelnöki és miniszteri elismeréseket nyújtott át pénteken Budapesten a nemzetközi diákolimpiákon kimagasló teljesítményt felmutató tanulóknak, illetve az őket felkészítő pedagógusoknak.

Nagy léptékű fejlesztés a sajátos nevelési igényű gyermekekért a Dunakeszi Tankerületben

Jelentős európai uniós támogatásból valósul meg az a pedagógiai és eszközfejlesztési program, amelynek ünnepélyes projektnyitóját 2026. január 20-án tartották a Dunakeszi IV. Béla Király Gimnáziumban. A rendezvényen Tuzson Bence igazságügyi miniszter és a tankerület vezetése ismertette a 2026 júliusáig tartó program részleteit, amely a sajátos nevelési igényű (SNI) és tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek integrációját …

Inkluzivitás, kortárssegítés, közösségépítés

A jövő évben is folytatódik a társadalmi felzárkózást támogató Kortárs segítők program a szakképzésben – jelentette be Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár. Az idei tanévben indított pilot program záróeseményén, december 12-én, a váci Piarista Kilátó Központban.

Pályaválasztási kiállítás a Dunakeszi Diáknegyedben – Fókuszban a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása

A Váci Szakképzési Centrum iskoláinak részvételével különleges, innovatív szemléletű pályaválasztási eseményt rendeztek a Dunakeszi Diáknegyedben. A fiatalok jövőjét formáló program középpontjában idén a mesterséges intelligencia (AI) gyakorlati szerepe és alkalmazhatósága állt. A rendezvényt Föedlné Bedők Gyöngyvér, a házigazda Váci SZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese nyitotta meg, hangsúlyozva az intézmények közötti együttműködés és …

Elkezdődött a Lányi TudásEstek előadássorozat Dunakeszin

A Váci SZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola új otthonában, a Dunakeszi Diáknegyedben egy évvel ezelőtt kezdte meg működését. Az intézmény idén ősszel újabb mérföldkőhöz érkezett: elindította a Lányi TudásEstek előadássorozatot, amely havonta izgalmas, közérthető és aktuális témákkal várja a diákokat és az érdeklődő közönséget.

Középiskola-választó Gödön

A gödi művelődési ház idén október 8-án immár második alkalommal szervezi meg a Gödi Középiskolaválasztót azzal a céllal, hogy segítse a továbbtanulás előtt álló gödi és környékbeli diákokat és családjaikat az informálódásban.