A dunakeszi nyomozók március 22-én jelentek meg a város egyik bárjában, ahol a gyanú szerint az elmúlt időszakban a tulajdonos drogot árult. A tiltott szerből gyermekeknek is adott el – írja a police.hu.
A dunakeszi nyomozók március 22-én jelentek meg a város egyik bárjában, ahol a gyanú szerint az elmúlt időszakban a tulajdonos drogot árult. A tiltott szerből gyermekeknek is adott el – írja a police.hu.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei – a BRFK és a Heves vármegyei bevetési egységekkel közösen –, 2025. március 25-én összehangolt akció keretében több helyszínen tartottak kutatást. A zsaruk egy szervezetten működő kábítószer-kereskedő hálózat nyolc tagját vették őrizetbe – írja a police.hu.
A Pest vármegyei rendőrség a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a ROADPOL akció keretében egy héten keresztül ellenőrizték a biztonsági öv, a gyermekülések és a bukósisak használatát.
Eljárást indítottak a dunakeszi nyomozók ismeretlen tettes ellen, aki a bejelentés szerint Dunakeszin, a Duna-part közeli játszótéren, az erdő szélén szeméremsértő módon fogdosta a nemi szervét a fák mögött megbújva – írja a police.hu.
A Pest vármegyei rendőrök 23 szórakozóhelyen és további 13 helyszínen kerestek kábítószert.
Egy 15 éves fiút fogtak el a rendőrök a csütörtöki, 46 iskolát érintő bombafenyegetés ügyében zajló nyomozás során pénteken – közölte Kész-Varga Mónika rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
A váci rendőrök január 16-án este tették a bilincset arra a 31 éves férfira, aki a gyanú szerint több héten keresztül fosztogatott egy nagymarosi hétvégi házat – írja a 0627.hu
Egy vita után többször megszúrta feleségét egy 60 éves fóti férfi, majd bement a rendőrségre, és elmondta, mit tett – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.
Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Gödön, vizsgálják a körülményeket – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.
Egy helyi sörözőnél lövéseket leadó férfit hajtottak a váci rendőrök a hétvégén. Megvolt a neve, autója rendszáma, már csak lépésekre voltak, amikor arcán megbánással megjelent a kapitányságon – számolt be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.