Belföld

Tuzson Bence letette a miniszteri esküjét

Augusztus elsejétől igazságügyi miniszterként folytatja munkáját Tuzson Bence, Dunakeszi és térségünk országgyűlési képviselője, akit Orbán Viktor miniszterelnök kért fel ennek a feladatnak az ellátására. Mint a Dunakeszi Polgár városi magazinnak adott interjúban elmondta, ebben az új megbízatásában az egyik kiemelt jelentőségű feladatának tartja az ítélkezési gyakorlat áttekintését, mert szerinte a jogszolgáltatásnak mindig az emberek szempontjait …

fejlesztés

Ilyen lesz az új iskolaváros

Mintáztatásnak nevezett bejáráson ismerkedtünk meg közelről, kívülről-belülről az épülő Dunakeszi Diáknegyeddel. Megnéztük az uszodát, a tornacsarnokot, az osztálytermeket, az aulát, a tornapályát és hogy mindezeket milyen kültéri sétányok, ülőfelületek, parkosított területek keretezik majd.

Nyár 2023

Ha tombol a kánikulai meleg, akkor irány a dunakeszi strand

A mai 30 fok feletti melegben sokan kerestek hűsítő felüdülést Dunakeszi több száz méter hosszú dunai szabadstrandján a kellemes dunai vízben, az árnyas fák tövében, a gondozott fűben heverészve. A város polgárai mellett a szomszédos települések – Göd, Fót és a főváros – lakói körében is nagy népszerűségnek örvend a jól felszerelt, szépen kiépített Duna-parti …