Azok a települések lehetnek az idei év nagy nyertesei, ahol elérhető a falusi csok, hiszen ez a lakástámogatás teljes illetékmentességet és az eddiginél magasabb támogatási összegeket jelent az otthonteremtést tervező családoknak – közölte a Duna House szerdán az MTI-vel. Térségünkben a kedvezmény a következő településeket érinti: Acsa, Bernecebaráti, Csővár, Galgagyörk, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Kemence, Kisnémedi, Kóspallag, …
Márciustól változik a tarifarendszer az állami közlekedésben
Március elsejétől változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek – jelentette be az építési és közlekedési miniszter kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
Elhunyt Benedek Miklós színész, rendező
Méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedd reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész – tájékoztatta a család az MTI-t.
Tizenkét alap- és három mesterszakot kínál a 2024-es felvételin a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola
A szakmai tapasztalatot, a nyelvtudást és a versenyeredményeket is többletpontokkal ismeri el az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, amely új pontszámítási szabályaival azoknak a szakembereknek is kedvez, akik gyerekekkel foglalkoznak, de szeretnék továbbképezni magukat. Az alap- és mesterszakokat, valamint számos szakirányú továbbképzést kínáló intézmény idén is részt vesz az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, de az érdeklődők …
Rég tapasztalt hideg Magyarországon – hétfő este 8 órától életbe lépett a „vörös kód”
A hideg időjárás miatt hétfő este 8 órától léptették életbe az úgynevezett vörös kódot, ami azt jelenti, hogy valamennyi szociális intézmény számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Új digitális tananyag készült Magyarország nagytájairól
Videóklipek formájában dolgozták fel a 7. osztályos földrajztananyagban Magyarország nagy tájait – mondta el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában az Oktatási Hivatal szakmai vezetője.
Újra van korcsolyapálya a Váci Reménység Egyesület Vanyek Béla Sportcentrumában
Még a létesítmény teljes újévi nyitása előtt kitárta a malom felőli oldalkapuját a Váci Reménység Egyesület Vanyek Béla Sportcentruma, ugyanis újra jégpálya készült itt, nagy hiányt pótolva.
A váci nagy siker után Dunakeszin kápráztatja el a közönséget újévi koncertjével a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar
„Nagy szeretettel köszöntük meg a Dunakeszi Szimfonikus Zenekarnak a 25. Újévi Koncertet. Farkas Pál karmester 30 éve vezeti a zenekart, amely 40 évvel ezelőtt Váci Szimfonikus Zenekarként alakult. A nagy érdeklődésre való tekintettel dupla koncertet adtak a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében” – olvasható a város polgármesterének elismerő szavai a közösségi oldalán.
Hivatalosan is elindul idén a tudatos internethasználatra nevelő Digitális Tinik program
A tavalyi kísérleti fázis után idén hivatalosan is elindítja tudatos internet-használatra nevelő programját a Gazdasági Versenyhivatal (GVH); a Digitális Tinik programhoz bármely iskola csatlakozhat – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
Energiaügyi Minisztérium: akkor is zavartalanul fűthetünk majd, ha fagy
Az ismét téliesre forduló időjárás sem veszélyezteti a magyar fogyasztók biztonságos ellátását – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap Facebook-oldalán, írja az MTI.