közélet

A média hatalma – közéleti kérdések keresztény szemmel

2023. október 19-én, 17:30 órától a Keresztény Értelmiségek Szövetsége (KÉSZ) előadást szervez a dunakeszi Nyíltvízi Edzőközpontban. Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, Németh Balázs, a Budapest 2023. Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, és Makláry Ákos, a KÉSZ elnökének közös beszélgetése a média mai szerepéről, hatalmáról.

fejlesztés

A januárban induló Napenergia Plusz Program a családokat támogatja zöldenergia termelésben, tárolásban, felhasználásban

A kormány 2024. januárban 75 milliárd forint keretösszeggel induló Napenergia Plusz Programja a családokat támogatja abban, hogy maguk termeljenek zöldenergiát, azt tárolják, és fel is használják – hangsúlyozta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Kultúra

Rajz- és rövidpróza-író pályázat Dunakeszin

Megszokhattuk már, hogy Dunakeszin mindig történik valami, ami a közösséghez, az ott élőkhöz szól. Nincsen ez másképpen most sem, hiszen 2023. október 10-én indult a Dunakeszi – az Én városom című rajz- és rövidpróza-író pályázat a városi óvodások, általános, közép- és művészeti iskolás diákok, valamint az ezen korosztályba tartozó, Dunakeszin élő gyermekek, fiatalok számára. A …

Kultúra

Magyarok Nagyasszonya ünnepnapján Böjte Csaba volt a vendég a Piarista Kilátó Központban

Legalább négyszer könnyezett Böjte Csaba a Váci Polgári Estek új évadának október 8-án rendezett találkozóján, ez akkor történt, amikor a dévai Szent Ferenc Alapítvány vele tartó egykori neveltjei, Kovács Szerénke, Igres Sándor, Lehardt Augusztin, László Pál, Parduci Levente vázolták a közönségnek hányatottan induló életük, a baráttal való találkozásuk történetét. A nagytermet korábban még nem tapasztalt …