Erős nyitónappal kezd az idei fesztivál, az esti fellépők között olyan húzónevek vannak, mint Dzsúdló, Azahriah, Dj Thomx + Theo. Ne feledjék, a koncertek lakossági kérésre később kezdődnek, azaz Dzsúdló 20 órakor áll a színpadra.
Családi nap lesz Vácdukán, átadják a pihenőparkot is
Családi napra invitálják az érdeklődőket szeptember 23-án, Vácdukán a Művelődési Házban. A program keretében átadják a több mint másfél hektáron elterülő pihenő- és sportparkot. A beruházás révén létrejött egy olyan új része Vácdukának, ahová délutánonként, hétvégente vagy akár a nyári szünetben szívesen kijönnek a családok és minőségi időt tudnak együtt tölteni.
Építőipari időutazás a Váci Cementgyár Nyílt Napján!
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC), mint az ország egyik meghatározó építőipari vállalata izgalmas rendezvénnyel készül; 2023-ban újra megrendezi a nagysikerű Nyílt Napját. Az idén éppen 60 éves Váci Cementgyárban szeretettel várnak minden érdeklődőt szeptember 29-én, ahol megismerhetik a cementgyár múltját és jelenét!
Akik a Dunakeszi Diáknegyed történelmét írják
Várostörténeti szempontból is kiemelkedő eseménynek lehettünk tanúi augusztus 31-én, amikor Dunakeszin kezdetét vette a technikusképzés a VSZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola ünnepélyes tanévnyitójával a József Attila Művelődési Központban.
Dunakeszi Feszt kisokos – minden infó, ami praktikus és hasznos lehet
Színvonalas fellépők, rengeteg program gyerekeknek, felnőtteknek, kamaszoknak, és családoknak egyaránt. Mindezt a Dunakeszi Kártya jóvoltából: már harmadik éve biztosít ingyenes belépést azon dunakeszieknek, akik állandó lakcímmel rendelkeznek és kiváltották a plasztikkártyát a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán vagy megigényelték a DunakesziApp mobilapplikációban. Aki esetleg még nem tette meg, de jogosult rá és szeretne ingyenesen részt venni a rendezvényen, …
Igazi nyári hangulat – szúnyogok nélkül
A holnap kezdődő XII. Dunakeszi Fesztre látogatók az időjárási előrejelzések alapján igazi nyári melegben élvezhetik majd a változatos programokat. Ahhoz azonban, hogy a hangulat és az élmény maradéktalanul felhőtlen legyen, az önkormányzat ma estére szúnyoggyérítési akciót rendelt el a fesztivál területének környékén.
Átépítik a vasúti átjárót Vácrátótnál – forgalomkorlátozás várható
Október 13-17. között a teljes útpálya lezárása várható Vácrátót állomás környezetében, miután átépítik, felújítják a vasúti átjárót (Aszód-Vácrátót).
Jövő hétvégén szüreti felvonulás lesz Acsán
A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében idén is várják az érdeklődőket Acsára a szüreti felvonulásra, és az azt követő mulatságra szeptember 16-án szombaton délután három órától.
Ingázók figyelem: teljes lezárás mellett folytatódik a Nyugati pályaudvar aluljárójának átépítése
A Nyugati pályaudvar felújítása a keresztaluljáró és a peronlift cseréjéhez tartozó munkálatokkal folytatódott augusztusban. Szeptember 4-től teljes lezárás mellett zajlik a kivitelezés, az 1-9. vágányokat a Ceglédi váróval, azaz a 14-17. vágányokkal összekötő keresztaluljárót várhatóan jövő év elejéig nem használhatják az utasok. Ez idő alatt a kijelölt kerülő útvonalakon lehet közlekedni.
Az EU intézkedéseket javasolt a digitális jogosultságok határon átnyúló alkalmazásának elősegítésére
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasolt, hogy a személyes jogosultságokat rögzítő digitális eszközök jobb kihasználása révén csökkenjenek az adminisztratív terhek, gyorsabbá és egyszerűbbé váljon a szociális szolgáltatásokhoz a határokon átnyúló hozzáférés a tagállamok közötti letelepedés és a munkavállalás megkönnyítésére.