Kitekintő

A testvérvárosi együttműködések mellett a Visegrádi négyek felé is nyit Dunakeszi

A koronavírus-járvány első hullámában Dunakeszi mind a négy – erdélyi, lengyel, olasz és bolgár – testvérvárosa mellett levélben ajánlotta fel segítő együttműködését a kapcsolatépítés időszakában lévő németországi Deggendorfnak is – tudtuk meg Sipos Dávid alpolgármestertől.

Elmondta, valamennyien hálás szívvel fogadták a felajánlást, ám eddig nem éltek a lehetőséggel, mert szerencsére többségüknél nem kritikus a helyzet.

– Miben tudnának segítséget felajánlani?

– Igény esetén, az adott ország nyelvét kitűnően beszélő dunakeszi önkénteseket toboroznánk, akik leginkább az adminisztrációs munkából vehetnék ki a részüket. Jelenleg – szerencsére – egyik testvérvárosunkban sem olyan kritikus a helyzet, hogy ezt igényelnék. Az is tény, hogy testvérvárosaink önkormányzatai csak a legvégső esetben kérnének külföldi segítséget. De mi jeleztük, bármikor állunk rendelkezésükre. Reméljük, hogy ők is mihamarabb és a legkisebb vesztességgel lesznek túl a koronavírussal vívott küzdelmen.   

Sipos Dávid alpolgármester

– A pandémiával sújtott helyzetben idén mit remélnek a testvérvárosi együttműködésektől?

– Mi mindig minden rendezvényt, programot előre megtervezünk. Ez így van idén is. Természetesen, ha az élet, az objektív körülmény – jelen esetben a koronavírus-járvány – úgy hozza, hogy nem lehet megtartani, akkor elengedjük. Ilyen esetben a tervező, szervező munkát addig végezzük, amíg nem jár plusz költséggel. Jelenleg is dolgozunk több program koncepcióján, egyeztetünk a rendezvények helyi és országos hírű művészeivel. A következő jelentős programok – a városi Gyereknap és a majális – előkészítésén is dolgozunk, de elképzelhető, hogy ezek megrendezése nem lesz lehetséges a járványügyi előírások miatt. Ezzel együtt készülünk, mert nem akarunk váratlan helyzetbe kerülni. Reméljük, hogy szeptemberben sikerül megrendezni a X. Dunakeszi Feszt programjait, amely tavaly sajnos elmaradt a vírus miatt. A sok és érdekes programot színesíteni szeretnénk a Nemzetek utcájával, ahol a négy testvérvárosunk mellett Deggendorf számára is bemutatkozási lehetőséget biztosítunk. Német barátaink dunakeszi bemutatkozásának előkészítésen dr. Thoma Csaba Dióssi Csaba polgármester úr megbízottjaként aktívan tevékenykedik. Örömmel mondhatom, hogy mindenki nyitottan fogadta felkérésünket. Reméljük, hogy a vírushelyzet sem gördít akadályt a nagyon várt rendezvényünk elé. Elképzelésünk szerint a Nemzetek utcájában az egyik évben testvérvárosaink, a másikban pedig a V4 országaiból meghívott városok mutatkoznának be.

– Lengyel testvérvárosuk, Stary Sacz mellett a másik két V4 országból, Csehországból és Szlovákiából milyen szempontok alapján választanák ki a meghívott településeket?

– Ez folyamatban van jelenleg is. Fő célunk, hogy hasonló méretű településeket keressünk, melyek nyitottak az együttműködésre. Olyan településekkel keressük az együttműködés lehetőségét – Szlovákiában pl. lehetőleg magyarok lakta – melyek szeretnének kapcsolatot építeni Magyarországgal és Dunakeszivel. Hasonló adottságokkal rendelkeznek lakosság létszámban, a város méretében, és az intézményi struktúrában is.

(Vetési) Dunakanyar Régió

Még szintén érdekelheti...