Dunakeszi

Légi párbaj: nyolc napon át küzdenek egymással és a természet erőivel

Ma emelkedett első alkalommal magasba a nyolc napig tartó I. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokságon induló 32 gép, melynek 36 pilótája szállt versenybe, hogy a természeterőit és versenyzőtársait legyőzve megnyerje a bajnokságot.  

  • Tavasszal határoztuk el, hogy megrendezzük az I. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokságot, melynek fővédnöke Dióssi Csaba, a város polgármestere, aki nagy örömmel vállalta a felkérést – tudtuk meg Zámbóné Pollermann Judittól, az országos rendezvény versenyigazgatójától, aki egykoron maga is válogatott vitorlázórepülő volt.

A múltszázadban Dunakeszi a vitorlázórepülők országos központi repülőtere volt, 47 versenynek adott otthont, melyek között volt nemzetközi -, főleg a szocialista országok csapatainak részvételével -, de itt rendezték a nemzeti és területi bajnokságokat is. Dunakeszi volt a mindenkori válogatott keret bázisa is, de sajnos ez a hagyomány 30 éve megszakadt – mondja nagy sóhaj kíséretében Zámbóné Pollermann Judit, aki szerint a régmúlt gyönyörű napjaira és versenyeire már csak a veterán pilóták emlékeznek.

  • Az I. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokság megrendezésével egy új hagyományt szeretnénk teremteni, melynek nagy örömünkre jelentős a támogatottsága a versenyzők és a város részéről egyaránt – mondja büszkén, miközben a nyolc napon át tartó bajnokság versenyigazgató-helyettesével, a sportbizottság vezetőjével, Fényi Istvánnal, az Opitz Nándor Repülőklub tagjával együtt beavatnak a verseny részleteibe, bemutatják, hogy Észak-Magyarország légterében merre repülnek a vitorlázók.
  • A város repülőterén – mint mondtam 47 nagy verseny volt az elmúlt évtizedekben -, de olyan még soha nem volt, melynek Dunakeszi lett volna a névadója. Ez az első, amely ráadásul a koronavírus-járvány miatt egyedi is, hiszen a bajnokság előkészítése során, és verseny közben is csak az interneten tartjuk a kapcsolatot a pilótákkal. Korábban a szezonnyitó verseny általában a Felvidéken, Nyitrán, az Alacsony-Tátrában volt, ám a Covid-19 miatt sajnos idén sem valósulhatott meg, ezért – mondhatni úttörő munkával – online készültünk fel a bajnokságra, de verseny közben is az internet segítségével kommunikálunk a pilótákkal. Virtuális térben tartjuk a kapcsolatot egymással. Ilyen még nem volt Magyarországon – jelentette ki Zámbóné Pollermann Judit, aki nagyon örül annak, hogy a város polgármestere felkarolta a rendezvényt, amely a korábbiaktól eltérően egy teljesen más típusú szakmai szervezést és lebonyolítást igényel. Mint mondta: a személyes találkozást a legminimálisabbra csökkentették betartva a járványügyi szabályokat.

Mint megtudtuk a Malév Repülőklub és az Opitz Nándor Repülőklub által közösen szervezett I. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokságot 2021. április 16. és 23. között rendezik meg.

  • A versenyen nagy tapasztalattal rendelkező, kiváló pilóták – köztük jó néhány válogatott – mérik össze tudásukat, felkészültségüket. A dunakeszi pilóták mellett Farkashegyi Repülőtérről, Budaörsről, Szegedről, Szatymazról, Esztergomból, Pécsről, Dunaújvárosból, Őcsényből és Atkárról 32 gép 36 pilótájának -, mivel négy két kormányos is indult a versenyen – naponta más-más feladatot kell teljesíteniük.
  • A nyolc napig tartó versenyen mindennap kihirdetjük a legnagyobb távolságot, és a legjobb időt teljesítő győztest, de a végén, az összpontszámok alapján derül ki, hogy kategóriánként ki nyeri meg az I. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokságot. Nagyon reméljük, hogy a hatóságok levetővé teszik, hogy egy ünnepélyes eredményhirdetés keretében adhatja majd át díjakat Dióssi Csaba polgármester úr április 23-án – mondta optimistán Zámbóné Pollerman Judit.

A versenyigazgató elmondta, hogy a járványhelyzetre való tekintettel a verseny érintkezésmentesen zajlik, online kapcsolattartással. A feladatokat és híreket a https://www.soaringspot.com/en_gb/i-dunakeszi-vitorlazorepulo-bajnoksag-dunakeszi-2021/ oldalra írják ki minden versenynap reggelén. Ugyanitt megtalálható a repülőgépek útvonalát bemutató webes felület is.

Az első napon a 15 méteres fesztávú gépek Veresegyház légtérében rajtoltak el és Gyöngyöstarján, Bercel, Kisnána, Vácrátót érintésével érkeztek vissza Dunakeszire.

Hosszabb fesztávú gépeknél a legrövidebb távolság 140 kilométer volt, a leghosszabb pedig 280 km volt. Az ő indulási vonaluk Csomád volt, onnan Bogács, majd Vácrátót fölött elrepülve érkeztek meg Dunakeszire.

Noha a repülés kivételével minden az interneten valósul meg, de mint ahogy a mai példa is mutatta, voltak, akik a szalaggal elhatárolt területen kívülről gyönyörködtek a kecses formájú, imponáló könnyedséget sugárzó vitorlázógépek fel- és leszállásában…

Vetési Imre (Dunakanyar Régió)

Fotó: Malév Aero Klub és a szerző felvétele

Még szintén érdekelheti...