Belföld

Kora ősszel is várja a vonattal utazókat a Balaton

A nyári szezon augusztus utolsó hétvégéjén ugyan véget ér, de a MÁV-START az ezt követő időszakban is széles kínálatot nyújt azoknak, akik a Balatonhoz utaznak. Idén már 1,3 milliónál is többen utaztak a magyar tengerhez vonattal, ami több mint a járvány előtti utolsó évben.

Várhatóan a kora őszi időszakban is sokan utaznak majd a legnagyobb hazai tóhoz a korábbi évek utasforgalmi tapasztalatai alapján. A vasúttársaság ezért az utószezonban is biztosítja a sűrű vonatközlekedést augusztus 30. és szeptember 12. között. Azok is számíthatnak a vasútra, akik a Tisza-tóhoz utaznának, hiszen hétvégente továbbra is közlekedik Budapestről a közvetlen Tisza-tó expresszvonat Tiszafüredre.

Az utószezoni menetrend érvényessége alatt, augusztus 30-ától szeptember 12-éig továbbra is elérhetők a Balaton 24/72 napijegyek, amelyekből már több mint 18 ezer kelt el.  A napijegyek 24 és 72 órás érvényességük alatt korlátlan számú utazásra jogosítanak másodosztályon a Balaton körül, a Tapolca–Sümeg szakaszon és a balatonfenyvesi kisvasút járatain, valamint a Balatonfüred és Tihany közötti autóbuszjáratokon. A Balaton 24/72 Duó napijeggyel pedig a Balaton térségében közlekedő számos további autóbuszjáraton is utazhatnak. A kijelölt InterCity vonatokra kedvezményes áron és korlátozott számban továbbra is megvásárolható a Balaton Okosjegy, ami kizárólag a MÁV applikációban és az interneten érhető el. A jegyek magukban foglalják a helyjegyet is.  A főszezon elmúltával visszatér a jól ismert kerékpáros díjszabás a Balatonnál: biciklit az ország bármely állomásától a 420 forintba kerülő, 1 napig érvényes balatoni kerékpáros túrajeggyel lehet a tóhoz, illetve érvényességén belül a tó menti állomások között szállítani. Az InterCity-vonatokra a kerékpáros túrajegyen felül kerékpárhelyjegy váltása is szükséges.

Az északi parton, a Székesfehérvár és Balatonfüred között elkészült villamosításnak köszönhetően az utószezonban is új menetrendi struktúrát vezet be a vasúttársaság, kihasználva a csökkenő menetidő és a csendesebb, környezetbarátabb villamosvontatású szerelvények előnyeit:

Az utószezonban is kétóránként közlekednek a Vízipók InterRégió vonatok Budapest és Balatonfüred között. Balatonakarattyáig csak Budapest-Kelenföld és Székesfehérvár állomáson, Balatonakarattyától Balatonfüredig pedig minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

 A Kék Hullám vonatok az utószezonban sebesvonatként közlekednek Budapest és Tapolca között kétóránként mindkét irányba. Balatonfüredig csak Budapest-Kelenföld, Székesfehérvár és Balatonalmádi állomáson állnak meg. Balatonfüred és Tapolca között Fövenyes és Szepezdfürdő megállókat váltott ütemben szolgálják ki, így mindkét megállóhelyre négyóránként lehet eljutni. Balatonfüred és Tapolca között a többi állomáson és megállóhelyen minden vonat megáll.

A nyári menetrendi időszakban közlekedő Katica InterRégió vonatok helyett minden állomáson és megállóhelyen megálló személyvonatokkal lehet utazni Székesfehérvár és Balatonfüred között, melyek Székesfehérváron csatlakoznak a Budapest felől érkező Balaton InterCitykhez.

A Budapestről 6:35-kor induló Balaton InterCity vonathoz csatlakozva új vonat közlekedik Keszthelyről Tapolcára: Keszthelyről 9:27-kor indul, Tapolcára 9:57-kor érkezik. Ezzel az utószezonban is biztosított többek között Vonyarcvashegy és Balatongyörök délelőtti budapesti kapcsolata.

Kaposvár és Fonyód között új InterRégió vonatpár közlekedik munkanapokon az utószezonban. A vonat kora reggel, 6:48-kor indul Fonyódról, és 7:46-ra érkezik Kaposvárra. Visszafelé Kaposvárról 19:47-kor indul, és 20:43-kor érkezik Fonyódra.

A Tisza-tóhoz is el lehet jutni Budapestről közvetlen vonattal az utószezonban is: a Tisza-tó expressz hétvégente közlekedik, Budapestről a Keleti pályaudvarról 7:55-kor indul, visszafelé pedig 17:45-kor hagyja el Tiszafüredet. Füzesabonyi vagy kál-kápolnai átszállással pedig a hét minden napján megközelíthető a tó. A vonatokon a kerékpárszállító kapacitást továbbra is biztosítjuk.

A MÁV-START az idei utószezonban is folyamatosan nyomon követi az utasforgalmat, és amennyiben szükséges, beavatkozik a kapacitások bővítésével, átcsoportosításával. A Volánbusz nyári időszakra meghirdetett balatoni többletjáratai a tanév kezdetével leállnak. A Budapest és Tihany közötti, az 1201-es vonalon közlekedő járaton továbbra is elérhető marad az utószezoni távolsági közlekedés a szeptemberi szabad- és munkaszüneti napokon. Ez a járat Budapestről 8 órakor, Tihanyból 15:40-kor indul.

Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Még szintén érdekelheti...