Egészségügy

Napjaink példaképeinek adott át kitüntetéseket Kásler Miklós – a váci Rusvay Balázs, nyugalmazott mentőtiszt a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta

Augusztus 20-a a magyar történelem egyik legjelentősebb napja, mert összeköti a magyarság múltját a jelennel és közvetíti a jövőt – hangoztatta Kásler Miklós, amikor kitüntetéseket adott át az állami ünnep alkalmából pénteken, Budapesten.

A váci polgárok nagy örömére a Magyar Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült ezen a napon Rusvay Balázs Kálmán, az Országos Mentőszolgálat Váci Mentőállomásának nyugalmazott vezető mentőtisztje a Vácon és környéken élők egészségügyi ellátása érdekében kiemelkedő szakmai tudással, példaértékű hivatástudattal végzett, több mint négy évtizedes munkája elismeréseként.

Kibontakozott egy olyan jellegzetes magyar jogfejlődés, amely ezer éven keresztül biztosította a Magyarországon élő népcsoportok jogait, egyben megalapozta a magyarság és a hazában élő népek kultúrájának felvirágzását – mondta Kásler Miklós az ünnepélyes átadón mondott beszédében. A magyar kultúra éppen azért páratlan, mert sokgyökerű – fűzte hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a most elismerésben részesülők azok az emberek, akik napjainkban életük munkájával, szorgalmukkal közös kincsünket gyarapították, gazdagították.

„Önök napjaink példaképei (…) az én lehetőségem az, hogy a magyar kormány nevében megköszönjem önöknek életük munkáját, a nemzet nevében pedig kifejezzem elismerésemet”

– fogalmazott Kásler Miklós.

Az ünnepségen Kásler Miklós, illetve Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozat, a Népművészet Mestere és a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetéseket és díjakat adott át.

MH/MTI alapján a VácOnline.hu

Még szintén érdekelheti...