Kismaros

Átadták a 326 millió forint állami támogatásból épített 42 férőhelyes bölcsődét Kismaroson

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Kismaros országgyűlési képviselője és Neubauer Rudolf, Kismaros polgármestere köszöntő beszédet mondtak a Kismarosi Családi Bölcsőde ünnepélyes átadásán. A beruházás során a már meglévő épület helyén egy nagyobb, korszerűbb, a létszámigényeknek megfelelő bölcsőde kialakítása valósult meg az állam 326 millió forint támogatásából.

Március 31-én, a délelőtti ünnepélyes avatón Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője bejelentette, hogy az állam 326 millió forinttal támogatta a Kismarosi Családi Bölcsőde felújítását és bővítését, melyben az eddigi 14 gyerek helyett immár 42 bölcsődés kisgyermek elhelyezése biztosított.
– Számos fejlesztés és beruházás, így ez az új bölcsőde is jól példázza, hogy családbarát országot építünk. Három gyönyörű szép, jól felszerelt csoportszoba fogadja a kicsiket. Az igényes környezet, a zöldterasz egyedi kényelmet biztosít a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt – ismertette Rétvári Bence, a település országgyűlési képviselője.

Az Emmi parlamenti államtitkára az elmúlt 12 év mérlegét megvonva elmondta, hogy 2010-ben az ország 326 településen 668 bölcsőde működött, míg napjainkban 850 településen 2325 bölcsőde van hazánkban.

Hozzátette: az elmúlt évtizedben 319,5 milliárd forintot fordított a magyar állam bölcsődék, óvodák építésére és fejlesztésére. Majd arról beszélt, hogy fontosnak tartják a bölcsődékben dolgozók anyagi megbecsülését is, akik bérét idén 20 százalékkal megemelték. – A bölcsődei férőhelyek növelésével elősegítjük az édesanyák visszatérésének lehetőségét a munka világába – fűzte hozzá.

A pályázati lehetőségekről szólva a Magyar Falu Program vidékmegtartó jelentőségét hangsúlyozta.  

– Az új pályázati lehetőség révén megvalósított fejlesztéseknek és beruházásoknak köszönhetően több mint ezer településen fordult meg a csökkenő lakosságszámot kifejező trend. Ezeken a kistelepüléseken ma már nem csökken a lakosság létszáma, hanem növekszik, mert kiépülnek a mindennapi élethez nélkülözhetetlen ellátórendszerek, szolgáltatások – ismertette a pozitív fordulat hatásait.

Rétvári Bence bejelentette, hogy Kismaros Község Önkormányzata a napokban kihirdetett TOP-Plusz pályázaton 300 millió forintot nyert óvodai férőhely bővítésére.

Neubauer Rudolf polgármester felidézte, hogy 2018-ban kezdődött el a bölcsőde bővítéséről a közös gondolkodás a helyi döntéshozók és a szakemberek körében, amely az összefogás, a kormányzati támogatásnak köszönhetően 2022. március 31-én vált teljessé az egykori családi házban kibővített és gyönyörűen felújított 42 férőhelyes bölcsőde átadásával.

A község polgármestere köszönetét és elismerését fejezte ki mindazoknak, akik munkájukkal és támogatásukkal hozzájárultak az új bölcsőde megvalósításához.

Vetési Imre

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...