Kitekintő

Tóth Csaba rendőr ezredes: nekem Schumacher marad az örök kedvenc

Tóth Csaba rendelkezési állományban lévő rendőr ezredesről, rendőrségi tanácsosról, Dunakeszi volt rendőrkapitányáról talán kevesen tudják, hogy 1994 óta aktív szerepet vállal a magyarországi Formula 1-es versenyek előkészítésében és közlekedésrendészeti szervezésében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettes irányításával. A kihívás óriási, hiszen a Formula 1 a világ legnépszerűbb, legnagyobb szabású és legprofibb gyorsasági autós sorozata, amelyet tízmilliók követnek versenyről versenyre a televízióban, sztárjai elképesztő népszerűségnek örvendenek világszerte. A 37. Magyar Nagydíjon 290 ezer néző szurkolta végig három nap alatt a mogyoródi versenypályán rendezett futamokat. Tóth Csaba a rendezvény alatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 1200 rendőrével, valamint a biztonsági szolgálatokkal, a civil segítőkkel karöltve dolgozott a háttérben, hogy garantálják a szurkolók biztonságos és kulturált szórakozását.

– Világszerte a versenyzők és a csapatok, a Formula 1 sztárjai vannak az érdeklődés középpontjában, mindenhol rájuk fókuszál a média, a nézők lankadatlan érdeklődése. A szervezők, a biztonsági szakemberek „csak” egy balesetnél vagy szurkolói atrocitáskor kerülnek az érdeklődés homlokterébe. Valójában mi az önök munkája, feladata? – kérdeztem Tóth Csabától. 

– Mielőtt válaszolnék a kérdésére, szeretném rögzíteni, hogy rendőri vezetőként 1994 óta egészen ez év május 31-ig, amikor a Dunakeszi Rendőrkapitányság rendőrkapitányaként rendelkezési állományba nem vonultam, addig a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettes irányításával a rendőrség kötelékében láttam el a feladatomat. Az idei volt az első verseny, amikor már a Hungaroring Zrt. megbízásából, mint rendészeti szakértő és tanácsadó szerveztem, koordináltam a feladatokat. Hogy mi a munkánk? A szerződések előkészítése, a tömegközlekedéssel érkezők útvonalának tervezése, kialakítása, a parkolóhelyek kijelölése a pálya körüli mezőgazdasági területen, a beléptető kapuk rendjének kialakítása, a taxisok közlekedésének, és magának a pálya körüli közlekedési rendnek a kialakítása és biztosítása. A versenyek izgalmához képest „egyszerű” feladatnak tűnhet, amíg nincs fennakadás a rendszer működésében.  

Tóth Csaba rendőr ezredes

– A közel három évtizedes Formula 1-es munkájában mi volt a legnagyobb kihívás?

– Az időjárás! A mezőgazdasági, lejtős területen kialakított, közel tízezer autó elhelyezésére kijelölt parkoló sok kockázatot hordoz magában. A csapadékos időjárás, a hirtelen lezúduló eső keresztül tudja húzni a lehetőségeinket. A parkolók mezőgazdasági területen, a levágott gabona helyén, a tarlón, a domboldalon kerülnek kialakításra. Egy hatalmas eső után a domborzati viszonyok lehetetlenné teszik a parkolást. Az aszály, a szárasság legalább akkora veszélyt jelent a parkoló autókra. Ez napjaink gondja, de például 20 évvel ezelőtt az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy hogyan tudjuk akadály nélkül eljuttatni a versenyzőket és a csapatokat a mogyoródi pályára.

– Mi okozta a nehézséget?

– Az, hogy a nézők és a csapatok egyszerre érkeztek a régi M3-on, nagyon nagy volt a torlódás, nem volt kiépített bevezető út. Nekünk pedig garantálni kellett, hogy a versenyzők időben megérkeznek a versenypályára. Bőven volt izgalmas helyzet, ami szerencsére ma már csak emlék.

– Ha már az emlékekről beszél, akkor felidézném, hogy a „hőskorban” bőven olvashattunk a versenyt körül lengő negatív hatásokról, kisebb-nagyobb bűncselekményekről…

 – Ezen a területen is óriási a változás, hiszen az utóbbi időkben nem sok probléma adódott a közbiztonsággal, minimálisra csökkent a zsebtolvajlások, garázdaságok száma, illetve teljesen megszűnt a gépkocsi és járműlopás, ami 20 éve még „nagy divat” volt. A kempingek az üzemeltetői nagyobb figyelmet fordítanak a biztonságra, a mulatós vigalmi negyedek sem úgy prosperálnak, mint régen. A közönség vegyes, hiszen a lengyelek, az osztrákok, a németek mellett viszonylag sok magyar van kint a versenyen, de rajtuk kívül vannak más országból érkező kempingezők is. A holland szurkolók rendszeresen önálló kempinget alakítanak ki a rendezvény idejére.

– Szervezés szempontjából az sem lehet egyszerű feladat, amikor a verseny után a nézők megrohamozzák a pályát, hogy testközelből ünnepeljék a győztest.

– Ezt a feladatot a biztonsági szolgálattal és a versenybírókkal együttműködve oldjuk meg. A szurkolók két kapun mehetnek be, hogy ünnepeljék kedvenceiket. De csak akkor indulhatnak el, amikor a versenyt leintették, az utolsó versenyző autója is célba ért. A kezdetekkor voltak nehézségek, de ma már ennek is jól kialakult gyakorlata van. A versenyzőket, a csapatokat betonfallal, plexiüveggel és élőfallal védjük, a nézők nem mehetnek be a boxutcába.

– Munkájukban felhasználják-e a külföldi pályákon alkalmazott gyakorlatokat, megoldásokat?

– Igyekszünk minden észszerű és nálunk is felhasználható külföldi megoldást alkalmazni. A németországi két pálya mellett a franciáknál is tájékozódtunk a helyi sajátosságokról, a náluk bevált praktikus megoldásokról. De azaz igazság, hogy nincs két egyforma pálya. Nekünk például a legnagyobb gondunk a pálya körüli utak minősége, és azoknak az áteresztőképessége, ami fizikailag is behatárolt.

– Mit tapasztal, a nézők megítélése szerint a mogyoródi pálya milyen helyet foglal el az európai pályák sorában?

– Nagyon szeretik! Egyrészt kedvelik az elhelyezkedése, a domborzati viszonyok miatt, másrészt amiatt – különösen régebben – , hogy a megfizethetőbb pályák közé tartozik.

– Aki ennyi évet eltöltött a versenypályán, aki testközelből láthatja a pilótákat, mint ön, annak minden bizonnyal van kedvenc autóversenyzője?

– A régi nagyok közül Michael Schumacher volt a kedvencem, akinek a vezetési technikája, a stílusa nagyon szimpatikus volt, amivel a nézőket is megbecsülte. A maiak közül Max Verstappen szimpatikus, de ez változhat, mert mindig színre lépnek újabb és újabb fiatalok, akik közül például kedvelem a „kis” Schumachert.

 – A biztonság szempontjából is jól vizsgázott a 37. Magyar Nagydíj. Nagy csapat dolgozott a nézők kiszolgálásán?

– A három nap alatt 290 ezer ember volt kint a Magyar Nagydíjon, akik biztonságát, zavartalan szurkolását közel 1200 rendőr garantálta, akik többsége a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kötelékébe tartozik. Azonban a biztosításban Pest megyei kollégáikat a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség, kutyás és lovas rendőrök, továbbá tűzszerészek mellett, motoros rendőrök is támogatták, akik Ausztriából, Heves és Nógrád megyéből érkeztek. Ezen felül jelentős segítséget nyújtottak még a motoros polgárőrök is. A verseny biztosítása nagyon szerteágazó, ám rendkívül szép szakmai feladat, aminek igyekszünk évek óta maradéktalanul megfelelni.

Vetési Imre

Mogyoród, 2022. július 31. A gyõztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzõje a Forma-1-es Magyar Nagydíj eredményhirdetésén a mogyoródi Hungaroringen 2022. július 31-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Még szintén érdekelheti...