Kultúra

A három Bogányi testvér koncertje a XVI. Ars Sacra fesztiválon, a belvárosi főplébánia-templomban

Szombaton kezdődött és ezen a héten vasárnapig tart a XVI. Ars Sacra Fesztivál, melynek egyik kiemelkedő jelentőségű eseménye Vác szülöttének és díszpolgárának kedden este tartandó koncertje lesz: Bogányi Gergely Liszt-, Kossuth- és Prima Primissima díjas orgonaművész, zeneszerző, komponista ezen az estén két szintén zeneművész testvérével együtt lép közönség elé a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.

A fesztivál programján belül ez a különleges koncert egyúttal az úgynevezett „Keresztkoncertek” egyike is egyben, ami négy zenei eseményt ölel fel, s a Bogányi testvérkoncert nyitja a sort.

„A négy Keresztkoncert négy egymást követő estén hangzik fel. Első eseménye, Bogányi Gergely zongoraestje a négy templomot virtuálisan összekötő kereszt csúcsán, a Belvárosi Nagyboldogasszony Plébánia-templomban lesz. A 19 órakor kezdődő műsorban Chopin művei mellett Bogányi Gergely saját kompozíciója is megszólal, így egyúttal darabjának ősbemutatója is lesz” – olvasható a fesztivál programajánlójában.
Közreműködik: Bogányi Bernadett fuvolaművész és Bogányi Bence fagottművész.

Bogányi Gergely saját közösségi médiás oldalán ennyit közölt pluszban ízelítőül:
„Szeptember 20-án a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban adunk koncertet testvéreimmel, ami egyben a magyarországi bemutatója az új, Shadow Capriccio című művemnek.”

Forrás: VácOnline.hu/Ribáry Zoltán

Még szintén érdekelheti...