Közlekedés

Vasúti rakodóval bővül a fővárosi agglomerációs megállóhely Dunakeszi-Gyártelepnél

A tervezési feladat megközelítőleg 3 vágánykilométer hosszú vasúti vonalszakaszt érint

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben felhívást tett közzé a Dunakeszin kialakítandó vasúti rakodó tervezéséről.

A hirdetmény szerint a nyertes ajánlattevő feladata lesz a megközelítőleg összesen 3 vágánykilométer hosszú, egybefüggő vasúti vonalszakaszok (beleértve Dunakeszi-Gyártelep megállóhelyet, a villamosított vontatóvágányt és az ipari park szomszédságában vasúti rakodó kialakítását) kivitelezéséhez szükséges engedélyezési tervek elkészítése, tenderdokumentáció összeállítása, valamint az építési engedélyek megszerzése.

A tervezett beruházás során:

  • Dunakeszi-Gyártelepen fordítóállomást létesítenek, mellyel összefüggésben fejlesztik a Sólyom utcai aluljárót;
  • két vágányon rakodásra alkalmas, 2 db, legalább 10 x 750 méter méretű rakodóterületet alakítanak ki;
  • kialakítják a vasúti rakodó megközelítéséhez szükséges közúti kapcsolatot;
  • kiépítik a kapcsolódó vasúti létesítményeket, megtörténik az érintett közművek kiváltása.

A kiírás szerint Dunakeszi-Gyártelep megállóhelyen 55 centiméter magas peronokat alakítanak ki, fejlesztik az utasforgalmi létesítményeket, kiépítik az utastájékoztatást, mindemellett átalakítják a biztosítóberendezési és távközlési rendszert, és megtervezik az újonnan létesülő rakodóvágány biztosítóberendezési- és távközlési rendszerét.

A feladat része az érintett műtárgyak építésének, átépítésének, bontásának tervezése, illetve a kapcsolódó útátjárók építésének és átépítésének tervezése.

Az ajánlatokat 2023. február 9-ig várják.

Forrás: magyarepitok.hu/Kolinek Nóra

Még szintén érdekelheti...