közélet

Megnyílt a Váci Civil Információs Centrum 

Kedd délután ünnepélyesen nyitották meg a Vác és Észak-Dunamenti Civil irodát a Váci Reménység Egyesület székházában.

Az ünnepélyes eseményen köszöntő beszédet mondott Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője, aki örömét fejezte ki, hogy az új iroda működésével jelentős mértékben tudják segíteni a civil szervezetek eredményes, a helyi közösségeket szolgáló tevékenységét.

A VácOnline.hu tudósításából azt is megtudhattuk, hogy a Váci Reménység Egyesület (2600 Vác, Dr. Csányi L. krt. 58.) immáron a Váci és Észak-Dunamenti Civil Közösségi Szolgáltató Iroda működtetője is egyben, melyet Fábián Fédra, a VRE vezetőségi tagja vezet. Az iroda működésével kapcsolatos feladattal összefüggő információkat a jövőben a klub honlapjának (www.vaciremenyseg.hu) vonatkozó új menüpontjában találhatják majd meg az érdeklődők, az ügyfélszolgálati idő helye és ideje: elnöki iroda, szerda 9.00 – 12.00 között, telefon: 20-564-9240.

Még szintén érdekelheti...