Közlekedés

A dunakeszieket is érintheti – átadták a Lehel és a Nagyvárad téri állomást!

Átadták hétfő délelőtt a 3-as metró Lehel téri és Nagyvárad téri, megújult állomásait, amelyek kora délután kapcsolódnak be az utasforgalomba. Ezzel befejeződött a metróvonal öt és fél évig tartó rekonstrukciója.

Az utolsóként felújított állomások átadásán, a 3-as metróvonal rekonstrukciójának záróeseményén, a Nagyvárad téri állomáson Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt mondta: a beruházás nemcsak Budapestnek és Magyarországnak, hanem az Európai Unió (EU) számára is fontos. A felújítással a kormány, a főváros és az EU együttműködése kézzelfoghatóan is testet öltött – jelentette ki, hozzáfűzve: bízik abban, hogy a jövőben, az uniós források megérkezésével, több ilyen együttműködésnek adhatnak majd teret.

A miniszter úgy fogalmazott, a megvalósult együttműködés jó példa arra, ha „igazán fontos dolgokról van szó, akkor, bár politikai zörejek kísérhetik az együttműködést, adott esetben akadályozhatják is, de végső soron meghiúsítani nem tudják”.  
    Navracsics Tibor kiemelte, Budapest közlekedése, „a főváros pozíciója és helyzete” az egész ország szempontjából meghatározó. Nemcsak gazdasági, kulturális, hanem a mindennapi élet szempontjából is. Gyakorlatilag minden második magyar valamilyen formában mindennapos tevékenysége során „találkozik Budapesttel” – tette hozzá.


    Karácsony Gergely főpolgármester köszönetet mondott a kormánynak, az EU-nak, a beruházásban közreműködőknek, valamint megköszönte a Budapesten közlekedők türelmét. Azt mondta, a metróvonal felújítása nagy kihívás volt a városnak, de azt reméli, hogy amikor a megújult, akadálymentesített metrót használják az emberek, azt fogják gondolni, hogy megérte.
    A projekt nem tudott volna megvalósulni kormányzati támogatás nélkül – emelte ki a főpolgármester, majd úgy fogalmazott: „itt is szeretném ösztökélni a magyar kormányt, hogy rendezze vitáit az Európai Unióval, hogy a források megérkezhessenek Magyarországra”.


    Karácsony Gergely a felújított metrót elsősorban azoknak a gyerekeknek ajánlotta, akik a rekonstrukció alatt születtek, hiszen – mint mondta – „végső soron értük csináljuk ezt az egészet”.
    Az a világ, ami körülvesz minket, láthatóan fenntarthatatlan, és, ha egy új várost, új hazát, új Európát szeretnénk építeni, akkor az nem lehet pontosan ugyanolyan, mint amilyen a régi volt – jelentette ki a főpolgármester, kiemelve: ehhez sokszor bátorság kell, közéleti viták arról, hogyan tud működni és zöldebb lenni a város.
    Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója kiemelte: Európa egyik legmodernebb metróvonalát adják át. A beruházás során felújították a vágányokat, 40 ezer négyzetméter burkolatot tettek le, és a lefektetett erősáramú vezetékek hossza akkora, hogy azok Barcelonáig elérnének. Továbbá, Magyarországon először építettek be ferdepályás felvonókat és a teljes metróvonal akadálymentes – mondta el.
    Bolla Tibor közölte, a rekonstrukció öt és fél éve alatt a munkálatok egyetlen egy napra sem álltak meg és 3500 ember dolgozott a felújításon. A metrópótló buszok a felújítás ideje alatt 22 millió kilométert tettek meg – jegyezte meg.


    Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elmondta, a 3-as metró az ország legforgalmasabb vasútvonalának számít, naponta több mint félmillió utast szállít.
    A fenntartható közösségi közlekedési rendszert fejleszteni és működtetni az infrastruktúra rendbetétele nélkül nem lehet – hangsúlyozta.
    Agnes Monfret, az Európai Bizottság egységvezetője, a regionális és várospolitikai főigazgatóság képviselője arról beszélt, a 3-as metró felújítása az eddigi legnagyobb uniós támogatással rendelkező projekt volt a 2014-2020 közötti kohéziós programból.
    Az EU nemcsak azért támogatta a felújítását, mert „a kék metróvonal zöld”, hanem mert korszerűsítették, biztonságosabbá, gyorsabbá és felhasználóbarátabbá tették a 3-as metró vonalát – mondta.
    A Nagyvárad tér és Lehel tér állomások hétfő délelőtti ünnepélyes átadásával véget ért a 3-as metróvonal rekonstrukciója, kora délutántól a szerelvények a teljes vonalon közlekednek és az összes akadálymentesített állomáson megállnak.


    A három ütemben zajló munkálatok 2017. november 6-án kezdődtek az északi szakasz lezárásával (Újpest-központ – Dózsa György út állomások között), amit 2019. március 30-án vehettek újra birtokba az utasok. A déli szakasz felújítása (Népliget – Kőbánya-Kispest állomások között) 2019. április 6-tól 2020. október 22-ig zajlott. A középső szakasz (Lehel tér – Nagyvárad tér állomások között) rekonstrukciója ezzel párhuzamosan már 2020 márciusában megkezdődött az Arany János utca és Ferenciek tere állomáson.
    A fordítóállomásként kulcsszerepet játszó Nagyvárad tér és Lehel tér állomások hétfői átadása egyben az utasforgalmat befolyásoló munkálatok befejezését is jelenti.
    A metrófelújítás 225 milliárd forintba került. A BKV közreadott sajtóanyaga szerint az EU felé elszámolható támogatás összege 172,7 milliárd forint, a hazai társfinanszírozás összege pedig 44,7 milliárd. A fővárosi önkormányzat 7,1 milliárd forintot állt.

MTI

Még szintén érdekelheti...