honvédelem

Több ezer diákot várnak idén a nyári honvédelmi táborokba

Összetartó közösség, életre szóló élmények várják a honvédelmi táborokba jelentkező fiatalokat, akik megismerhetik ennek a hivatásnak a szépségét – idézte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert a tárca MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye.

A Magyar Honvédség az idén hetedik alkalommal rendez nyári táborokat a fiataloknak, akik katonaruhába bújva, szakemberek felügyelete mellett, biztonságos körülmények között, a szabad levegőn tölthetik szabadidejüket – írta a Honvédelmi Minisztérium.
    „Idén összesen 5000 diákot várunk a honvédelmi táborokba, de több településen még mindig vannak szabad helyek” – tudatta a honvédelmi miniszter, hozzátéve: a harcos, a túlélő, a honvédelmi sport, az önvédelmi, az infokommunikációs, a vitorlás és a rádióamatőr táborok kapui még mindig nyitva állnak a fiatalok előtt.


    A fiatalok júniustól augusztusig csaknem száz táborban, 135 turnusban az ország mintegy 59 különböző helyszínén nyaralhatnak. A 12 és 18 év közötti diákok 17 féle tematika közül választhatnak maguknak érdeklődési körtől függően.
    A honvédelmi miniszter közlése szerint a honvédelmi táborokban nem katonákat nevelnek, a fiatalok játékos formában ismerkedhetnek meg a Magyar Honvédséggel, a katonák életével, miközben a nyár legnagyobb kalandjában vehetnek részt.  
    A táborokról azt írták: minden reggel hat órakor ébresztővel, közös tornával kezdődik a nap. A gyerekek napközben izgalmas programokon, légpuska-lövészeten, ügyességi versenyen, airsoft játékon vehetnek részt, miközben elsősegélynyújtásból, tereptanból is ismereteket szereznek.


    Hozzátették: a diákok a tábor végére megtanulják mi a fegyelem, a precíz rend, az összetartás és az egymásra figyelés. Megismerik a saját határaikat, miközben új élményeket és barátokat szereznek.
    A honvédelmi táborokban jelentkezni a hivatalos honlapon https://www.honvedelmitabor.hu lehet, de további információért érdemes folyamatosan figyelemmel követni a tábor Facebook-oldalát is – áll a közleményben.

MTI/honvedelem.hu

Még szintén érdekelheti...