aktuális

Csörög is szerepel a 12 település között, mely Idősbarát Önkormányzat díjat vehetett át

Csörög kiemelt pályázati eredményt ért el, Idősbarát Önkormányzat díjban részesült. Az ünnepélyes átadóra a Budavári Királyi Lovardában került sor, a díjat Hornung Ágnes államtitkár asszony és Dukai Miklós államtitkár úr adták át Szorcsik József polgármesternek.

„Ezt a rangos elismerést 2023-ban az országból 12 önkormányzat érte el. Ez a szám is jelzi ennek a díjnak a jelentőségét. A díjjal elnyert anyagi elismeréssel még több lehetőségünk lesz méltóképpen törődni a helyi időseinkkel” – fogalmaztak a település hivatalos közösségi oldalán.

A kormány fontos célkitűzése, hogy a családpolitikán keresztül is támogassa azokat, akik az időben előttünk járnak, vagyis a családtámogatási rendszer lefedje a teljes életutat – mondta Hornung Ágnes az átadó gálán.

Az idősek tisztelete és támogatása Magyarországon a közigazgatásban, a kormányzat mellett az önkormányzatokon keresztül is megnyilvánul – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az Idősbarát Önkormányzat Díj 20. átadó gáláján.

Hozzátette: az önkormányzatok azok, melyek helyi szinten a legtöbbet képesek tenni a „szépkorúakért”. Ennek az elismerésére született meg az Idősbarát Önkormányzati Díj, amellyel az alapítók szándéka az is, hogy az időspolitikát helyi, települési szinten is erősítsék.

Hornung Ágnes köszöntőjében úgy fogalmazott: „az idősödés nem jelenti sem az álmok, sem az aktív életmód végét. Inkább tekinthető az élet koronájának”.

A kormány családpolitikájáról szólva megemlítette, hogy ma már több mint 30 intézkedéssel és támogatási formával járulnak hozzá ahhoz, hogy a gyermekek, a fiatal felnőttek, a házasok, a családok és az idősek helyzete még könnyebb legyen.

Az alapítása óta eltelt két évtized alatt az Idősbarát Önkormányzati Díj elnyeréséért 1300 pályamű érkezett és 130 település vezetője vehette át az elismerést, közülük néhányan kétszer, egy település pedig háromszor is. Az idei felhívásra háromszor annyi pályázat érkezett, mint az előző esztendőben – hangzott el.

A pályázatok azt tartalmazták, hogy az adott önkormányzat a kötelező feladatain túl milyen innovatív ötletekkel, egyedi kezdeményezésekkel teszi jobbá, tartalmasabbá, biztonságosabbá idős lakosai mindennapjait.

Az államtitkár elmondta: idén kiemelten foglalkoztak azokkal az önkormányzati kezdeményezésekkel, amelyek a demenciával élők és hozzátartozóik információhoz való jutását segítik, továbbá azokkal, amelyek az idősek rendszeres testmozgása, egészséges életmódja érdekében kínálnak helyi lehetőségeket, és amelyek rendszeresen szervezett kulturális programokkal hozzájárulnak az idősek tartalmas kikapcsolódásához.

Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára hangsúlyozta, hogy a hosszú élet alatt felhalmozódott tapasztalat és tudás óriási érték, amennyiben jól használják egyéni és közösségi szinten.

Az idős korosztály bölcsességét becsülni kell. Az élettapasztalataikra alapozva tudják a jövőt és a kisközösségeket formálni és alakítani – fejtette ki Dukai Miklós, majd hozzátette: „nyugodt szívvel mondhatjuk”, hogy idős honfitársaink támogatása és megbecsülésének erősítése a családbarát kormányzás kiemelt része. „Az idősebb generáció tevékenysége nélkül nem érhettük volna el a jelenlegi sikereinket” – tette hozzá.

Az idei 12 díjazott: Buják Község Önkormányzata, Csörög Község Önkormányzata, Dombóvár Város Önkormányzata, Felsőzsolca Város Önkormányzata, Győrújbarát Község Önkormányzata, Jánoshida Község Önkormányzata, Királd Község Önkormányzata, Kisgörbő Község Önkormányzata, Pilisvörösvár Város Önkormányzata, Polgár Város Önkormányzata, Sajószöged Község Önkormányzata, valamint Szécsénke Község Önkormányzata.

0627.hu

Még szintén érdekelheti...