fejlesztés

Átadták a Párkányt Helembával és Ipolydamásdot Letkéssel összekötő kerékpárutat

– Átadták szerdán a magyar-szlovák együttműködéssel elkészült, csaknem 17 kilométeres kerékpárutat, mely szlovák oldalon Párkányt köti össze Helembával, majd az új hídon keresztül Ipolydamásdon át Letkésig vezet az Ipoly mentén.

    A Bike Paradise nevet viselő projekt keretében a két országban összesen 16,88 kilométer kerékpárút épült meg, 7 pihenővel, 80 információs táblával – mondta a szlovákiai Helembán köszöntőjében Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, egyben fideszes országgyűlési képviselő.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a régió KDNP-s országgyűlési képviselője

    Kiemelte, hogy a fejlesztéssel a Dunakanyarban és az Ipoly alsó folyásánál egy olyan turisztikai lehetőséget teremtettek, mely családoknak, baráti társaságoknak nyújthat közös élményt.

    Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára azt mondta, a kerékpárút közelebb hozza egymáshoz a magyarokat és a szlovákokat. Eddig a Duna bal partján nem lehetett végigmenni biciklivel, most Pozsonytól Budapestig lehet tekerni, ez turisztikailag és az itt élők mindennapi életében is jelentős – jegyezte meg.

Révész Máriusz államtitkár: kerékpárút közelebb hozza egymáshoz a magyarokat és a szlovákokat

    A határon átnyúló, Bike Paradise nevet viselő projekt teljes költségvetése 2,14 millió euró (mintegy 805 millió forint), ebből a szlovák szakaszra 1,127 millió eurót (424 millió forintot), a magyar szakaszra 0,92 millió eurót (346 millió forintot) fordítottak, egyéb feladatokra 100 ezer eurót (35 millió forintot) kapott az Ister-Granum EGTC.

    A források 80 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a magyar és a szlovák állam, 5 százalékát pedig Ipolydamásd és Párkány önkormányzata biztosította.
A helembai ünnepségen beszédet mondott: Kaliňák Michal, államtitkár, Beruházási, Regionális Fejlesztési és Informatizációs Minisztérium, Szlovákia és Csenger Tibor, alelnök, Nyitra Megye Önkormányzata, Szlovákia.

Forrás: MTI
Fotó: KesziPress

Csenger Tibor és Rétvári Bence stílszerűen kerékpáron közelítette meg az új kerékpárutat
Ipolydamásd, 2023. november 15. Szabó Eugen, Párkány polgármestere, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP országgyûlési képviselõje, Lea Malá, a Határon Átnyúló Együttmûködési Szekció fõigazgatója, Csenger Tibor, a Nyitra Megyei Önkormányzat alelnöke, Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelõs államtitkára és Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere (b-j) az Ipolydamásd és Letkés közötti kerékpárút átadásán.
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Az Ipolydamásd és Letkés között épített új kerékpárút

Még szintén érdekelheti...