időjárás

Havat (is) hozott a Mikulás a Dunakanyarba

Egyre nagyobb területen esik a hó a Dunántúlon és a Duna vonalában is, és a nap folyamán várhatóan többfelé tovább folytatódik a havazás, átmenetileg helyenként előfordulhat vegyes vagy folyékony halmazállapot – írják az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.

Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak a keleti, északkeleti tájakon vékonyodhat, szakadozhat fel a felhőzet. Kora délelőttig főként a Dunántúlon, a főváros tágabb környezetében, valamint az Északi-középhegység nyugati felén lehet havas eső, havazás, a középső tájakon eső is, de kisebb körzetekben ónos eső is előfordulhat.

Szerdán éjfélig az említett tájakon nagy területen alakulhat ki 5-15 centiméteres vizes, tapadó hóréteg. A legfrissebb számítások alapján 20 centiméter körüli, illetve azt meghaladó friss hótakaróra éjfélig a Bakony, Vértes és a Gerecse 200-300 méter feletti részein van nagyobb esély – felfelé haladva gyorsan növekedhet a hóvastagság.

Nyugaton egyre inkább havazásba vált a csapadék, ott számottevő mennyiség is kialakulhat, míg keletre csak szerda késő délután érkezik a csapadék, akkor is kezdetben eső formájában.

Csütörtökre virradó éjszaka a havazás várhatóan az ország keleti tájain is egyre nagyobb területre terjed ki, miközben főként a középső és északi országrészben folytatódik, tovább gyarapítva a hótakarót.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +4 fok között alakul, a Tiszántúlon ennél néhány fokkal melegebb is lehet. Késő este -3, +2 fok valószínű.

Még szintén érdekelheti...