oktatás

Számítógép tanfolyam nyugdíjasoknak

A Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub a kirándulásszervezések és egyéb közéleti lehetőségek mellett igyekszik a klubtagoknak további hasznos és érdekes elfoglaltságokat nyújtani. Felmerült, hogy bizony a nyugdíjasok közül jó néhányan érdeklődnek a számítógépek és a világháló titkai iránt is.

. A klub egyik tagja ajánlotta fel ebbéli képességeit, hogy akinek az élete során nem volt szüksége számítógépet használni, de most szeretne megismerkedni ezekkel a modern eszközökkel, annak legyen lehetősége ebbe is beletanulni, hiszen „a jó pap is holtig tanul”- tartja a közismert mondás. Az elhatározást a tagság örömmel fogadta, melyhez Dióssi Csaba polgármester úr eszközöket biztosított, a művelődési központ pedig a helyszínt adta – tudtuk meg Zupka Sándortól, a klub elnökétől.

A közéleti tájékozódás legegyszerűbb, legfontosabb és főleg a leggyorsabb eszköze az – okostelefon mellett – vitán fölül a számítógépes levelezés, tájékozódás, kapcsolattartás. Jó dolog települési-, családi-, baráti csoportokban történő információáramlás részesévé válni. Nem is tudom fölsorolni a lehetőségeket, hiszen ma már hivatalokba sem kell feltétlenül személyesen elmenni, ha ügyeket kell intéznünk, vagy ha mégis, legalább sorszámot tudunk előre igényelni, hogy ne kelljen hosszan várakozni. Persze van, aki finom ételrecepteket akar letölteni, de, ha valaki át szeretné oltani a túlságosan kényes és keveset termő szőlőtőkéjét egy ellenállóbb fajtára, az is az interneten tud tájékozódni otthonról, a kényelmes karosszékéből. Az sem ritka indíték, amikor valaki egyszerűen lépést szeretne tartani az unokájával, akinek ezeknek a gépek és mindenféle egyéb kütyük használata szinte veleszületett képesség.

Akadtak is jelentkezők a 10 alkalmas tanfolyamra, akik aztán ötfős csoportokban sajátítják el, az első látásra bonyolultnak tűnő eszközök és szoftverek kezelését és apránként megbarátkoznak a sajnálatosan idegenül hangzó szakkifejezésekkel.

Kissné Gondon Ibolya a csoportok tanára remekül megtalálja a hangot kortársaival, s oldott jó hangulatban folyik a képzés. Persze, mint mindenütt, itt is az alapokkal kezdődik a foglalkozás, s fokról fokra történik a tudnivalók elsajátítása, begyakorlása.

Érdekesség, hogy a meglátogatott csoportban kizárólag hölgyek voltak, s így van ez a második csoportban is. Úgy sejtem a férfiak nem elég bátrak, vagy méltóságon alulinak érzik, hogy belevágjanak a számukra új ismeretek elsajátításába. Sajnálhatják!

Windhager Károly

Még szintén érdekelheti...