Kultúra

Hagyományteremtő bált rendez a IV. Béla Király Gimnázium Diákjaiért Alapítvány

A Dunakeszi Diáknegyed 2024. szeptember 2.-i nyitása előtt két évvel a IV. Béla Király Gimnázium 2 osztállyal, ideiglenes épületben kezdte meg működését. Pár szülőben már akkor felmerült a gondolat, hogy egy alapítvány létrehozásával mi is hozzájárulhassunk a gimnázium pedagógiai munkájához és a diákok oktatási lehetőségeinek anyagi megsegítéséhez. Egy év múlva, 2023 nyarán megalakult a IV. Béla Király Gimnázium Diákjaiért Alapítvány, mely a következő tanévben – többek között sporteszközökkel, a legjobb 5 diák erdélyi jutalomútjának támogatásával – tudott hozzájárulni az iskola működéséhez.

A 2024/2025-ös tanévben 8 osztály kezdte meg tanulmányait a szeptemberben birtokba vett új épületkomplexumban. Ez a létszám évente 4 újabb osztállyal nő, amíg el nem érjük a 20 gimnáziumi osztályos diákszámot, ami hozzávetőleg 640-650 tanulót jelent.

Ennyi gyermeknek kívánnak segítséget nyújtani az alapítvány tagjai a külföldi cserediák programok, iskolai programok, illetve a szociálisan hátrányos helyzetű diákok támogatásában. Anyagi támogatással tervezünk hozzájárulni az iskola infrastrukturális fejlesztéséhez és a különböző kulturális események lebonyolításához. Szívügyünkké vált, hogy a növekvő létszám mellett is minél több diákunk eljuthasson a tanult nyelv hazájába, anyanyelvi környezetbe, vagy olyan közegben tanulhasson, ahol a tanult idegen nyelvet anyanyelvi szinten beszélőkkel naponta találkozhat.

A IV. Béla Király Gimnázium Diákjaiért Alapítvány tevékenysége révén a helyi közösség fejlődését célozta meg, melyen keresztül erősítjük az iskola és a családok közötti kapcsolatokat. A szülők, pedagógusok és a helyi vállalkozások együttműködésével az alapítvány folyamatosan bővíteni kívánja anyagi lehetőségeit. Az alapítvány rendezvények, adománygyűjtések és közösségi programok szervezésével építi és erősíti a gimnázium társadalmi kapcsolatait. Fő célunk, hogy hosszú távon biztosítsuk az iskolavezetés-diák-szülő hármas egységét, és hozzájáruljunk a diákok sikeres jövőjéhez.

Új iskola – új programok, rendezvények. Terveink között szerepel egy szülői bál, a végzős osztályok bálja, gazdasági-kulturális előadók meghívása.

Szeretettel meghívjuk Önt a IV. Béla Király Gimnázium szülői szervezésű alapítványi báljára, amely hagyományteremtő céllal 2025. február 8-án kerül megrendezésre a gimnázium épületében. Az esemény célja, hogy a szülők közelebb kerüljenek egymáshoz, tanáraikhoz, és támogassák az iskola alapítványát, hogy a kitűzött célokat megvalósíthassuk. A bál során egy különleges programkínálat várja a vendégeket, beleértve a 80-as és 90-es évek slágereit, amelyek garantáltan nosztalgikus hangulatot teremtenek, és csapattá kovácsolják a szülői közösséget.

Emellett egy izgalmas tanári quiz-zel is szolgálunk, ahol a tanárok és a vendégek együtt mérhetik össze tudásukat. A rendezvény különlegessége a meglepetés fellépő, amely biztosan emlékezetessé teszi az estét. Az ínycsiklandó 6 fogásos vacsora mellett, a Chili Cukrászda finom fagylaltja és a barista kávé mindenkit elvarázsol.

A tombola fantasztikus nyereményeket kínál, amelyek között értékes főnyeremények találhatók (klíma berendezés; étkezési utalvány 1 évig; ékszer kollekciók; balatoni wellness hétvége; falusi parasztházi pihenés; vásárlási- és szolgáltatási utalványok).  A fotó box lehetőséget ad arra, hogy megörökítsük a szórakoztató pillanatokat, míg a RÉV Büfé BÁR kínálata egész este a vendégek rendelkezésére áll. A rendezvény során összegyűlt adományok segítenek abban, hogy az iskola alapítványa még többet tehessen a diákokért és az iskola közösségéért.

Ne hagyja ki ezt a felejthetetlen estét, ahol a közösség ereje és a jó hangulat garantált! Részletek és jegyvásárlás az alapítvány Facebook oldalán. – https://www.facebook.com/profile.php?id=61570560969591

Kissné Bereczki Dóra, Korbulyné Fanta Szilvia és Ölbey Ágnes kuratóriumi tagok

Még szintén érdekelheti...