Mint arról már beszámoltunk a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) elkészítette az aktuális tanévre vonatkozó technikumi rangsor Top 100-as listáját, amelynek élén ezúttal is a Váci Szakképzési Centrum (Váci SZC) Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium végzett, 95,79 pontot elérve a lehetséges 100-ból. A kiemelés apropóján Fábián Gábor igazgatóval szót ejtettünk az ilyen és a hasonló elismerések jelentőségéről, arról, hogy mennyiben helytálló egy kiemelkedően sikeres intézmény esetében a versenyistálló vagy épp az elit kifejezés, no meg, arról is, hogy mi a motiváció az eredményesség folyamatos szavatolásához.
– Maga a Kárpát-medencei rangsorolás harmadszor történt meg, és az első kettő alkalom után ismét a Boronkay végzett az élen. Ez egy viszonylag objektív pontozási rendszer, amit a minisztérium, illetve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal munkatársai közösen dolgoztak ki, hét paraméter van, nagyjában-egészében objektíven mérhető paraméterek, bizonyos elérhető pontszámokkal. De be kell vallanom, hogy csak ezért nem gyúrtunk rá egyik kritériumra sem, folyamatosan végezzük a munkát, hiszen a különböző ranglista helyezések, versenyeredmények egy magas színvonalú szakmai munka melléktermékei kell legyenek adott esetben, tehát nem ez a cél. Persze örülünk a sikereknek, büszkék vagyunk rájuk, én azt gondolom, hogy jól kommunikálható mindez, alkalmas a hírnevünk öregbítésére, amiben azért az öngól veszélye is benne van, de természetesen azon vagyunk, hogy ezt elkerüljük, de ez egy külön bekezdést kíván – nyilatkozta bevezetésként Fábián Gábor.
– Az idén újdonságként impozáns gála is kapcsolódott a rangsoroláshoz a Pesti Vigadóban, amit a köztelevízió élőben közvetített, ön hogy értékeli ezt a kezdeményezést?
– A gála egy újabb mérföldkövet jelent ebben a történetben. Az első két alkalommal is méltó publicitás övezte az intézmények összevetését, most pedig ez az egész napos, a Puskás Stadion és múzeuma, a Néprajzi Múzeum felkeresésével, díszebéddel, színes műsorral, záró állófogadással teljessé tett rendezvény még inkább megkoronázta a rangsor kihirdetését. Mindennek a célja egyrészt a szakképzés reklámozása, főleg a nyolcadikosok, illetve szüleik, tanáraik körében, hogy válasszák bátran ezt az utat, de használhatjuk inkább a megemelés kifejezést a képzési formánk presztízsének növelése érdekében. Igazgatóként nyilván magam is nagy örömmel fogadtam ezt a lehetőséget, és ahogy az eseményen is elmondtam, minket az az elv, idea, meggyőződés vezérel, hogy egy jó technikumból szakirányba továbbtanuló diákból legalább olyan jó, ha nem jobb diplomás szakember lehet, mint azokból a kortársakból, akiknek gimnáziumi érettségi jelentette az alapozást. Hiszen a mi diákjainknak meglesz egy szakmai affinitásuk, háttértudásuk, amit egy gimnazista nem tud magával vinni, másrészről viszont mi itt a Boronkayban megerősítjük azt a közismereti hátteret is, amit meg egy jó gimnázium ad. Tehát a közismeret is kiemelt nálunk, például matematikát és fizikát itteni tanulmányi éveik alatt mindvégig tanulnak a diákjaink, így aztán egy tapodtat sem maradnak el a felsőoktatásba más úton érkező évfolyamtársaiktól. Magyarán az a törekvésünk, sőt bátran használom a küldetés kifejezést is ez esetben, nos ez a szakirányú képzéseink tartalmának megkedveltetése, a közismereti tudás kellő karbantartásával párhuzamosan, ezt szeretnénk visszaigazolva látni a diákjaink előmenetelében.
– Adódik a kérdés, hogyan tudja mérlegre tenni a saját, egyéni tevékenységét elismerő rangos kitüntetéseket és az iskola díjait?
– Nagyon egyszerűen mérlegre tudom tenni a kettőt, mert ugye nyilvánvalóan sokkal magasabbra kvalifikálom azt, amit az iskola kap, hiszen az ugye egy közösségnek a díja, eredménye. Az én személyes, egyéni díjaim azok elsősorban a tehetséggondozáshoz kötődnek, még legfőképp az aktív tanár koromból, tehát az igazgatóságom előttről, bár ezalatt is kaptam néhány elismerést. A díjakat valaki valamilyen szempontok alapján adja, mérhető, kevésbé mérhető kritériumok szerint, megint csak azt tudom hangsúlyozni, hogy az ilyen eredményességre az iskolában folyó magas színvonalú szakmai munka megtisztelő hozadékaként kell tekinteni. Mi itt házon belül is visszaigazolást adunk diákjainknak nem csupán az érdemjegyekkel, hanem immár csaknem két évtizede megjelenő évkönyveinkkel is, amelyek közel 100 oldalas, fényképekkel illusztrált statisztikai kiadványok az eredményekről, elismerésekről, eseményekről, ezekből minden olyan általános iskolába juttatunk, ahonnan legalább 10 diákunk van, így ők is láthatják egykori tanulóik helytállását.
– Említette az eredményesség, a versenyistállónak, elit iskolának titulálás kapcsán az öngól elkerülésének fontosságát, de mit is értsünk ez alatt?
– Valóban szoktak minket versenyistállónak nevezni, amit egyébként mi felvállalunk, hiszen nincs ebben semmi szégyen. Az egész élet egy verseny, egy jó állásért, egy szép hölgy kegyeiért is versenyezni kell. Mi a versenyt egyáltalán nem tartjuk egy ördögtől való dolognak, ráadásul szerintem pont a versenyeken keresztül tud a diák még egyértelműbb visszajelzéseket kapni az útkeresésében, felismerni, hogy mi az, ami igazán érdekli, amiben tehetséges, végső soron, ami boldogsággal töltheti el, nálunk igen sok fiatal lelkesen bele is áll ebbe, tesztelve az érdeklődését, motivációját, képességeit. Mert hát mindenkinek végig kell gondolnia, mi végre van a világon, mégpedig adott esetben többször is, akár a jövő újratervezésére kényszerülve. Vegyük az én példámat azzal a krízishelyzettel, hogy elszenvedtem egy balesetet, ami sok mindenben gátol, de valamiért túléltem, ez elgondolkodtatott, hogy hát akkor még van feladatom, újra kellett definiálnom magam, de közben arra is rájöttem, hogy a képletes talpra állásnak nem elsősorban új célok találása a kulcsa, hanem inkább az, hogy el kell tudni engedni dolgokat, ennyi a vezérelv, nincs varázslat. Az iskolára visszatérve az elit jelzővel megint nincs gondom olyan szempontból, ha ez azt jelenti, hogy intézményünk a mérhető paraméterek tekintetében az élmezőnyben van, olyan szempontból viszont vitatkozom vele, hogy ha ebből bárki is azt szűri le, hogy ide nehéz bekerülni, itt agyonpréseljük a diákokat, ez egyszerűen nem igaz. Működik itt egy nagyon jól funkcionáló felzárkóztató rendszer, van egy mentortanári rendszerünk, amiben adott esetben az önbizalom megerősítése, a jobb tanulási stratégia megtalálása kerül előtérbe.
– A harmadszori első hely a technikumi rangsorban felveti a kérdést, van-e még ennél feljebb?
– Tisztában vagyunk vele, hogy senkinek nincs bérelt helye a legjobbak között. Nem gondolom azt, hogy mindig mi fogunk nyerni, ez nincs kőbe vésve, az is egy nagy presztízs, ha valaki ott van az első százban, vagy az első tízben. És itt rögtön kiemelem, hogy a Váci Szakképzési Centrum berkeiből a legújabb kiemelésben helyet követelt magának a Selye János Egészségügyi Technikum, az I. Géza Király Közgazdasági Technikum és az aszódi Petőfi Sándor Műszaki Technikum, Gimnázium és Kollégium is. Tehát miközben a centrumunk intézményei számosságát tekintve relatív kicsi az országos átlaghoz viszonyítva, mégis négy iskolája van a top 100-ban. Ha mondjuk mi jövőre tizedikek leszünk, akkor is kiemeltek maradunk, itt tizedpont különbségek döntenek. A folyamatos minőségi munkára való elkötelezettség az egyetlen biztos és elvárt követelmény saját magunkkal szemben.
– A rangsorhelyezéssel pénzjutalom is együtt jár, megvan már a helye ennek az összegnek?
– Amennyiben különösebb megkötés nélkül, szabadon felhasználható a pénzjutalom, akkor az a tervünk, hogy a tanár kollégáinkat látnánk el kiváló minőségű laptopokkal, ebben van talán némi elmaradásunk, pedig a mai világban ez egy nagyon fontos segédeszköz a pedagógiai munkában. Ahogyan egyébként az okostelefon is az lehet, ezért aztán a tanuláshoz az iskolában töltött időben is használhatják készülékeiket a diákjaink. Itt is azt az elvet igyekszünk érvényre juttatni, hogy szabály nélkül nincs játék.
Ribáry Zoltán
