A klasszikus gitártanulás jelenleg virágkorát éli, nagyon sok tehetséges tanuló választja a gitár tanszakot és egyre több színvonalas eseményt rendeznek a környékünkön ezen növendékek számára. Februárban bővelkedtünk az ilyen eseményekben.
Február 13-án a Fóti Liszt Ferenc AMI szervezésében megrendezésre került a III. Fóti Regionális Gitárverseny, ahová tizenegy iskolából érkeztek résztvevők. Csonka Levente Zsolt növendékünk ezen a versenyen is nagyszerűen szerepelt, játékát a szakmai zsűri Kiemelt Arany minősítéssel díjazta.


Február 20-án a Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk AMI-ban az I. Balassagyarmati Gitáros Találkozón három növendékünk képviselte iskolánkat. A színvonalas megmérettetésre tizenhárom intézményből érkeztek résztvevők, melyek között Felvidéki iskolák is voltak. Mindhárom tanulónk kiválóan szerepelt, Balázs Zselyke és Csonka Levente Zsolt korcsoportjukban a maximális pontszámot elérve Kiemelt nívódíjban részesültek, Lucza Zalán korcsoportjában szintén Kiemelt nívódíjat érdemelt ki.

Emellett Csonka Levente Zsolt egy küldöndíjat is kapott a saját műve kiemelkedő tolmácsolásáért. Tanáruk, Füzesséry István pedig tanári dicsérő oklevélben részesült.

Február 25-én egy nagyszerű kezdeményezésnek köszönhetően iskolánk Accordo Gitárzenekara egy Regionális Gitáros Kamarazenei Koncerten mutatkozhatott be, melyet a Váci Bartók Pikhéty Zeneművészeti Szakgminázium és Zeneiskola hangversenytermében rendeztek meg. A találkozón Dunakeszi, Göd, Fót, Vác, Veresegyház és Visegrád zeneiskoláinak kamaracsoportjai léptek fel. A műsor végén egy különleges élményben lehetett része a tanulóknak, amikor egy közös műsorszámot is előadtak, így 45 gitáros szerepelt egyszerre a színpadon.
Szavári Anita, a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola művészeti igazgatóhelyettes


