aktuális

Túlélő kiképzést hajtanak végre katonák Nagymaroson

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia március 17. és április 4. között a Magyar Honvédség feladatrendszerébe illeszkedő túlélő kiképzést hajt végre. Ennek záró mozzanata érinti Nagymaros városának területét is – tájékoztatta a helyieket a honvédség.

A kiképzés során a katonák április 2-án egy H225M típusú helikopterrel érkeznek, amely a város melletti Köves-mező parkolójába száll le, a képzésen részt vevő 20 fő a városban tölti az éjszakát.

Onnan másnap reggel tovább mennek a Nomád kemping területére, ahol átkelnek a Dunán a Regenye Álomszigetre. A katonák a Duna egy meghatározott szakaszára tervezett katonai vízi kiemelési eljárás alkalmazásával hagyják majd el a szigetet.

Mint írják: a város területén történő mozgás során 20 katona civil ruhában, míg 4 kiképző egyenruhában, de fegyver nélkül hajtja végre a feladatot.

A Magyar Honvédség kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a vonatkozó jogszabályok betartása mellett a lehető legkisebb mértékben zavarja a lakosság nyugalmát. A lakosságtól azt kérik, hogy a kiképzés ideje alatt szíveskedjenek megértéssel és türelemmel viszonyulni a katonák jelenlétéhez.

Forrás: 0627.hu

Még szintén érdekelheti...