aktuális

Díjmentesen csak Dunakeszi Kártyával látogathatja a városi majálist

Lázasan készül már a Dunakeszi Programiroda az idei majálisra. Azt ígérik, hogy nem csak a kisgyermekek fogják jól érezni magukat, Hauber Zsolt X Bonanza Banzai koncertjén az egész város nagyot bulizhat majd. Fellép még a Buborék Együttes, a Maszk Bábszínház, az Alma Együttes, és ahogy az már lenni szokott, a helyi sportegyesületek, táncegyüttesek is színpadra lépnek. De valami más lesz, mint az eddigi években: akinek nincs Dunakeszi Kártyája, fizetnie kell.

Sok alkalommal derült már ki, hogy a kutyás bemutatók is a nagy kedvencek közé tartoznak, így május 1-jén a napot ezzel nyitják. Az ingyenes ugrálóvárak, népi játékok, ládavasút, kertivasút is az elengedhetetlen programpontok közé tartoznak, ezekre is bizton számíthatnak a látogatók. Egy majális pedig nem majális vidámpark nélkül, ahol a Dunakeszi Kártyások kedvezményesen válthatnak jegyet a játékokra. Amire viszont mindenképpen figyeljen oda, az az, hogy időben váltsa ki a Dunakeszi Kártyát, mutatjuk, miért.

Az ingyenes belépés csak Dunakeszi Kártyával

A Dunakeszi Kártya olyan komoly funkciót kap a tavasz első nagyrendezvényén, mint a Dunakeszi Feszten. Az ingyenes belépés 14 éves kor felett csak ezzel lesz biztosított, ezért a szervezők arra biztatnak ismét minden állandó lakcímmel rendelkező dunakeszi lakost, hogy akinek még nincs kártyája, váltsa ki időben. A DunakesziApp mobilalkalmazás letöltésével és azon belül igényelve a virtuális kártya teljesen díjmentesen igényelhető. A plasztikkártya személyesen a Dunakeszi Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán váltható ki 700,- Forint ellenében, de nyugdíjasoknak és diákoknak csak 300,- Forint egyszeri díja van. Akinek pedig már régóta van Dunakeszi Kártyája, érdemes az érvényességet ellenőrizni, mert 5 évente meg kell újítani.

Miért csak Dunakeszi Kártyával ingyenes a belépés?

A dunakeszi rendezvények, mint a majális és a gyereknap az egész térségben a legnépszerűbb események közé tartoznak. Ezek az események nem csupán szórakozási lehetőségeket kínálnak, hanem lehetőséget teremtenek arra is, hogy összegyűljünk, megünnepeljük a közös örömeinket, és erősítsük a helyi kapcsolatokat. Az utóbbi években azonban egyre több látogatót vonzanak a környező településekről a nagyrendezvényeink, ami egyértelműen jelzi az események népszerűségét és sikerét.

A nagy népszerűség és a megnövekedett látogatói számok egyúttal kihívások elé is állítják a szervezőket. A túlzott tömeg és a hosszú sorok nem csak a kényelmet befolyásolják, hanem akadályozzák azt is, hogy a dunakesziek teljes mértékben élvezhessék a rendezvényeket. A Dunakeszi Programiroda célja, hogy mindenki számára kellemes és emlékezetes élményt nyújtson, és ehhez szükséges, hogy a rendezvények fenntarthatóak és élvezhetőek maradjanak.

“A nem dunakeszi lakók számára bevezetett belépődíj célja nem más, mint a rendezvények minőségének és kényelmének megőrzése. Ez a díj hozzájárul ahhoz, hogy a rendezvények szervezése továbbra is magas színvonalú legyen, és hogy a dunakesziek számára előnyök és kedvezmények biztosíthatók legyenek. Emellett a belépődíj bevezetése segít szabályozni a látogatói létszámot, így elkerülhetjük a túlzsúfoltságot és a hosszú várakozási időket. Fontos hangsúlyozni, hogy a rendezvények továbbra is nyitva állnak mindenki számára, hiszen büszkék vagyunk arra, hogy Dunakeszi egy barátságos és vendégszerető közösség” – írják a szervezők.

Belépőjegy árak a Dunakeszi Kártyával nem rendelkezőknek:

  • 14 éves kor alatt ingyenes
  • 14 év felettieknek 2000,-

Dunakeszi Társkártya és Dunakeszi Vendégkártya ezen a rendezvényen nem érvényesíthető.

Majális programok*:

09:30 Dogfit Kutyaiskola bemutatója – vidámpark előtti füves területen

10:00 Buborék Együttes

11:20 Furfangos csodadoktorok – Maszk Bábszínház

12:10 Origo Dance

12:30 4M Dance Company

12:50 VSD akrobatikus rock and roll

13:05 Fazekas iskola – német nemzetiségi néptánc

13:15 Tornádó Hungary TSE

13:35 Et Vie Danse Táncegyüttes

13:55 Dunakeszi Cheerleader Team

14:40 M. Kovács Bánk bűvész, mikromágus

16:00 Alma Együttes

18:00 Hauber Zsolt X Bonanza Banzai

*A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.

Még szintén érdekelheti...