aktuális

Szabó Csaba: lesz adventi vásár Vácon!

„Mindenkit megnyugtatok: az igazság az, hogy lesz adventi vásár!” – írta Szabó Csaba váci kormánypárti képviselő a közösségi oldalán, miután az októberi testületi ülést követően Matkovich Ilona polgármester azt állította, hogy a képviselők leszavazták az adventi programokat. 

Kiss Zsolt alpolgármester előterjesztése arról szólt, hogy a testület adjon 3 millió forintot az Adventus Domini programsorozatra. 

Kiss Zsolt az előterjesztésében leírta, hogy a Polgármesteri Titkárság egyéb kiemelt rendezvények során jelenleg nem áll rendelkezésre a szükséges összeg, ezért a Polgármesteri Titkárság Gyermekek Táboroztatása soráról 1.000.000 forintot, a Finn Diákcsere Program soráról pedig 2.000.000 forintot csoportosítana át.

Az ülésen azonban az utóbbi összeget már inkább a működési céltartalékból fedezte volna az alpolgármester. 

A dokumentumban az is szerepelt, hogy a rendezvény megszervezésére az önkormányzat a Levi’s Event Kft-vel tervez megbízási szerződést kötni. Programtervet azonban nem tartalmazott az előterjesztés.

Emiatt elsőként Szabó Csaba szólalt fel. Elmondta, hogy árajánlatot és programtervet kellett volna kérni a rendezvényszervezőtől, mert így azt sem lehet tudni, hogy mire fizetnének ki 3 milliót.

Makrai Zsolt szerint az eddigiekhez hasonlóan valamelyik önkormányzati cég is elvégezhetné a szervezési feladatokat. „Sok rendezvényt most is, korábban is a polgármesteri titkárság, szervezési osztály, vagy egyes kft-k, a Tourinform Iroda, a színház vagy a művelődési ház szervezett meg. Miért nem lehet ezt így csinálni?” – részletezte a képviselő.

Ferjancsics László módosító javaslatot tett. Azt indítványozta, hogy 3 helyett 1,5 millió forintot fordítsanak az adventi programokra. Ezt azonban nem szavazta meg a többség, ahogy azt sem, hogy konkrét programterv nélkül, látatlanban költsenek el 3 milliót a színpadi programokra.

Az adventi vásár fontosságát senki sem vitatta. Ennek ellenére Matkovich Ilona azzal riogatja az embereket a közösségi oldalán, hogy idén elmarad a vásár. Rosta Zoltán képviselő a Facebook-oldalán leszögezte: Matkovich Ilona ezzel félrevezeti a váciakat.

„Sajnálom, hogy polgármesterünk már megint valótlan állításaival vezeti félre a váciakat! Szó nincs arról, hogy bárki leszavazta volna a főtéri ádventi rendezvényeket a képviselők közül. Csupán azt szerettük volna megtudni, hogy valójában mennyibe kerül a városnak ez a rendezvény!” – fogalmazott a képviselő. 

Az adventi programokról legközelebb szerdán, rendkívüli ülésen tárgyal a képviselő-testület. 

Forrás: 0627.hu

Még szintén érdekelheti...