A dunakeszi Karakó család több mint egy évtizede a karate világában él és nagyszerű eredmény sorozattal büszkélkedhet. Az édesapa nagyszerűen menedzseli gyermekeit a sikerek felé. November 15-én, a németországi Essenben, a Germán OPEN-en indult Vivien, és Roland a karatés küzdelemben – mesélte az édesapa, Karakó Sándor.
Ezen a találkozón volt pech és siker. Vivien német lánnyal került szembe, és a német bírók másképp látták, így kiesett. Jött az öröm, mert Roland nagyszerű napot fogott ki, egész este egyszer sem kapott ki! Az első fordulóban német bajnokkal kezdett, aki már EB-ken több érmet is szerzett, de ma Roland jobb volt és nyert. Következtek az újabb ellenfelek: francia, német, belga, mindegyiket sikerrel győzte le, így bejutott a legjobb négy közé. Szerencsére a sikersorozat folytatódott, a 160 kilós, két méter magas francia versenyzőt 25 másodperc alatt legyőzte. Most már csak a döntőre kellett összpontosítania. A lengyel versenyző ellen iponnal győzött, így korosztályában aranyérmes lett.

A sikert siker követte, a belga felnőtt válogatott tagjai látták Rolandot és felkérték, legyen a belga csapat tagja, beállna-e ötödik tagként, Roland beállt. Így tudott a felnőtt csapat elindulni, vele együtt megszerezték a bronzérmet.
További sikereket kívánunk a két kitűnő versenyzőnek, Dunakeszi büszkeségeinek!
Solymosi László





