Havária

A Börzsöny jelenleg veszélyes – figyelmeztetést adtak ki a hegyimentők

A teljes Börzsönyt és környékét hó fedi, ami minden bizonnyal sokakat ösztönöz majd túrázásra a hétvégén. Ugyanakkor fel kell hívnunk a túrázók figyelmét arra, hogy a következő napokban a Börzsöny veszélyes – írja a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat.

A Börzsönyben jelenleg porhó található, jellemzően 20–30 centiméteres vastagságban. A hó süppedős, nehéz benne haladni, a közlekedés a megszokotthoz képest akár háromszoros idő- és energiaigénnyel járhat.

A Magas-Börzsönyben csütörtökön napközben a hőmérséklet –9 °C körül alakult, péntekre virradóra pedig –12 °C-ig csökkent. A 10–20 km/órás szél hatására a hőérzet ennél jóval alacsonyabb lehetett. Egyes fagyzugos területeken ennél is jóval hidegebb hőmérsékletek fordulhattak elő.

Pénteken további lehűlés várható, a délutáni órákban pedig csapadék, kisebb havazás és az előrejelzések alapján ónos eső is meglehetősen valószínű. A Börzsönyre ónos eső nélkül is jellemző a jegesedés, a porhanyós hó alatt sok helyen veszélyes jégréteg található.

Szombaton több helyen ködös idő várható, vasárnap pedig hidegfront érkezik erős széllel.

A jelenlegi körülmények között a következő napokra a Börzsönyben történő túrázást kizárólag tapasztalt, megfelelő téli hegyi ruházattal és felszereléssel rendelkező túrázóknak ajánljuk – írják a hegyimentők közleményükben.

A Nagy-Hideg-hegy és a Csóványos nem olyan célpontok, ahová ebéd után, gyermekekkel, felkészületlenül biztonságosan fel lehet sétálni – különösen nem anélkül, hogy az esetleges sötétben történő visszatérésre is fel lennénk készülve.

Fontos információ továbbá, hogy a népszerű kirándulóhelyekhez vezető parkolók (például a Cseresznyefa parkoló) megközelítő útjai havasak és/vagy jegesek. Ezeket jelenleg csak összkerékhajtású, hólánccal felszerelt járművek tudják biztonságosan megközelíteni. Az elmúlt hétvégén a hegyimentőknek több alkalommal kellett segítséget nyújtaniuk az útról lesodródott járművek utasainak.

A Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat ezért a következő figyelmeztetéseket teszi közzé:

Balesetveszély jég miatt
Az extrém hideg hatására és a várhatóan ónos eső hatására számos helyen jég képződik, megcsúszás, súlyos sérülések magas kockázata! A megszokott parkolóhelyeket nehéz megközelíteni erre nem alkalmas járművekkel!

Eltévedés, időtúllépés
A hó megnehezíti a haladást és tájékozódást, a túraidő jelentősen hosszabb lehet. Érdemes a jellemző idő háromszorosával számolni! A zúzmara eltakarhatja a túraútvonal jelzéseket, a szél pedig a havat folyamatosan ráfújhatja az esetlegesen kitaposott ösvényekre, emiatt sokkal könnyebb eltévedni még tapasztalt túrázóként is. Ne felejtsék el, hogy tél van és korán sötétedik! A megfelelően felkészült, felszerelt túrázóknak ez nem jelent problémát, de kérjük a kirándulókat, hogy délelőtt 10 óra után már ne induljanak felkészületlenül a Magas-Börzsöny felé!

Hipotermia kockázata
Kérjük a kirándulókat és a túrázókat, hogy megfelelő öltözékkel és bakanccsal (ami szél- és vízálló) valamint felszereléssel induljanak a Börzsönybe. Már több hipotermiás esetünk is volt a Börzsönyben, a kiváltó okok pedig egyértelműen a nem megfelelő ruházat és cipő volt, valamint az, hogy tapasztalatlanul indultak neki a Magas-Börzsönynek! Kérjük, hogy ne fogyasszanak alkoholt a téli túrázás során! Bár minden bizonnyal melegítő érzésnek tűnik, az alkohol fogyasztás igazából jelentősen felgyorsítja a kihűlés folyamatát! 

A figyelmeztetések a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat és Nagy László, az Ipoly Erdő Zrt. munkatársának, az Erdészeti Lapok főszerkesztőjének közreműködésével készülnek.

Forrás: 0627.hu

Fotó: 2026.01.08.-án készítette Nagy László.

Még szintén érdekelheti...